Orbán szerint a szabad pálinkafőzés bebizonyította, hogy a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg

POLITIKA
2020 szeptember 27., 11:30

„Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége” - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

A kormányfő az MTI tudósítása szerint a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen arról beszélt, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben, amikor „kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk”.

A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben „nagy dolgok szerepeltek” a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - jelezte a miniszterelnök.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

„Az a tartós és az a fontos, amit valahol a magyar életben a terepről hoznak fel, rögzítenek, ápolnak, visznek tovább” a döntéshozók elé - fogalmazott Orbán , aki arra biztatta a jelenlévőket, "ne várakozzanak arra, hogy megmondják felülről, hogy mikor, hogy és miképpen".

Mindent, ami fontos, "ami a helyi élet szempontjából nélkülözhetetlen, amit érdemes átvinni magunkkal a jövőbe, átadni a gyerekeinknek, annak a megőrzésével kapcsolatos összes dolgot gyűjtsék össze, adják oda a képviselőjüknek", hogy legyen belőle jogszabály, "ami aztán garantálja, hogy szabadon élhessük az életünket úgy, ahogy a magyarok a saját életüket szeretik élni" - fejtette ki a miniszterelnök.

A szabad pálinkafőzés esetét iskolapéldának nevezte, amely nemcsak a múltnak egy példája, de egy minta a jövőre nézve is.

„Semmit sem ér a szabadságharc, ha csak egy tábornokunk van és nincsenek katonáink”

- jelentette ki Orbán.

Miközben a pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe, Orbán a szabadságharccal annyira nem tett jó magának a magyar pálinkának, mint azt a tavaly készült videónkban is bemutattuk.

link Forrás