Először sikerült Tejútrendszeren kívüli bolygóra utaló bizonyítékokat találni

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Amerikai és kínai kutatóknak elsőként sikerült extragalaktikus, vagyis Tejútrendszeren kívüli bolygóra utaló bizonyítékokat találni.

A szakemberek mostanra több ezer exobolygó, vagyis Naprendszeren kívüli planéta létezésére találtak bizonyítékokat, de az összes eddig azonosított exobolygó a Tejútrendszeren belül van. Az eddigi felfedezések alapján a kutatók úgy becsülik, hogy több milliárd bolygó van a Tejútrendszerben.

Eddig viszont egyetlen olyan bolygót sem sikerült azonosítaniuk a kutatóknak, ami egy másik galaxisban található – írja a PhysOrg.

Az arXiv szerverre, a tudományos munkák online adattárába feltöltött tanulmányukban a szakemberek most egy ilyen lehetséges extragalaktikus bolygóról számolnak be. Ha sikerül megerősíteni a felfedezést, akkor a bolygó az M51-ULS-1b nevet fogja kapni.

A bolygójelölt a Messier 51 spirálgalaxisban van, nagyjából 23 millió fényévre a Földtől. Az M51 viszonylag közel található a Nagy Medve csillagképhez.

A szakemberek egy kb. 3 órán át tartó, lehetséges bolygóátvonulást észlelve fedezték fel az objektumot, ami egy bináris rendszeren belül található. A felfedezés megerősítéséhez további tanulmányozásnak kell alávetni a bináris rendszert. A szakemberek szerint az eredményeik azt sugallják, hogy a bolygójelölt kb. akkora lehet, mint a Szaturnusz. (MTI)