Lebukott a brit parlament: az este 10-es kötelező záróra nem vonatkozik a Westminster Palota kocsmáira és bárjaira

ÉLET
2020 szeptember 28., 07:24

Kínos helyzetbe került a brit parlament, miután a Times leleplezte: miközben a kormány az ország összes vendéglátóhelyén kötelező este 10-es zárórát rendelt el a járvány újraéledése miatt, a Westminster Palotában található pubok, bárok és éttermek mentesültek a korlátozások alól, így este 10 után is nyitva tarthatnak, a vendégeknek pedig nem kell megadniuk a nevüket és az elérhetőségüket az első pohár vagy tányér előtt.

Erre úgy találtak jogalapot, hogy a parlamenti bárokat a “munkahelyi étkezde” kategóriába sorolták, ezekre pedig nem vonatkoznak az új korlátozások.

Nem kevés szórakozóhelyről van szó: a parlamenti épületkomplexumban annyi pub és bár található, mint egy mulatónegyed főutcáján, nagyjából 20 darab. Ezek jellemzően alkoholt is árusítanak és minden szempontból pont olyanok, mint bármely más brit pub, kivéve, hogy a korlátozások rájuk nem vonatkoznak. A képviselők és parlamenti alkalmazottak fejenként maximum 3 vendéget vihetnek be magukkal.

A Daily Mail szerint a lebukás után a parlament felülvizsgálhatja a rájuk vonatkozó szabályozást.