Meghalt Leonyid Brezsnyev fotósa

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

81 évesen meghalt Vlagyimir Muszaeljan, aki Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár személyes fotósa volt 1969-től 1982-ig. Ő készítette például ezt a képet, amin Brezsnyev látható egy kollektív gazdaságnál lett látogatásakor:

Fotó: Aleksei/Sputnik via AFP

De számos ikonikus Berzsenyev-portré is kötődik Muszaeljan nevéhez:

A World Press Photo honlapján közölt életrajza szerint Muszaeljan 1939-ben született Moszkvában, ahol egy repülőgépgyár dolgozójaként kezdett amatőr fotográfiával foglalkozni. Képeit 1960-ban fedezték fel, miután beküldte őket egy szovjet fotós magazinnak, ekkor csatlakozott az állami hírügynökséghez is (TASZSZ), itt dolgozott egészen a 2010-es évekig. Közben Brezsnyev személyes fotósa lett, majd a pártfőtitkár halála után dolgozott utódainak, Andropovnak és Csernyenkónak is. 

Muszaeljan állami kitüntetést vesz át Medvegyev miniszterelnöktől 2015-benFotó: Alexander Astafyev/Sputnik via AFP

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót