Varga Judit szerint a liberális diktatúra miatt nem merik az európai politikusok olyan bátran vállalni a véleményüket, mint ahogy a magyar kormány teszi

POLITIKA
2020 szeptember 29., 21:35

Az augusztus végére tervezett kormányközeli Tranzit Fesztivál egyik eseménye lett volna Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselőjének vitája, de a járvány miatt a fesztivál elmaradt. A beszélgetést kedden pótolták be, mindössze pár tucat néző előtt, de a Facebookon élőben közvetítve.

Annyiban jól jött ki a szervezőknek a lépés, hogy a vita témája eleve a magyar jogállamiság helyzete volt, és ennek ezen a héten sok aktualitása van: szerdán fogja az Európai Bizottság közzé tenni az összes tagállamról elkészített jogállamiság jelentését, Orbán Viktor pedig épp kedden követelte azt a Bizottság elnökétől, hogy menessze Vera Jourová alelnököt és uniós biztost, amiért a Spiegelnek adott interjújában az illiberal democracy helyett ill democracy-ról, azaz beteg demokráciáról beszélt Magyarországgal kapcsolatban.

link Forrás

Ezek a friss fejlemények adták a keddi beszélgetés kiindulópontját is, melynek voltak kifejezetten heves pillanatai, és simán az egyik legjobb politikai vita volt itthon, amit az elmúlt években látni lehetett.

Varga Judit a mostanában felkapott fideszes narratívával érkezett, már a vita egy korai pontján elmondta, hogy nem tartja helyénvalónak a Momentum részéről a kioktatást, hiszen a párt épp most készül pártszövetségre lépni Gyurcsány Ferenccel, aki pedig 2006-ban nagyon súlyos visszaéléseket követett el. Annyiban mindenképp Varga felé lejtett a pálya, hogy a beszélgetés vezetője a KESMA kötelékében dolgozó riporter, Földi-Kovács Andrea volt, aki a vita első felén többször is igyekezett Donáth szavába vágva rákérdezni a Gyurcsánnyal vagy a Jobbikkal való esetleges szövetségkötésükre, és hogy ezt nem tartja-e Donáth aggályosnak.

Donáth Anna
photo_camera Donáth Anna

Donáth Anna ugyan elmondta, hogy 2006-ban még messze nem létezett a Momentum, de ettől még a párt sosem állította azt, hogy 2010 előtt minden rendben lett volna Magyarországon, ahogy azt sem, hogy egy kormányváltás ahhoz a világhoz akarnának visszatérni. Az EP-képviselő szerint az pedig, hogy pártszövetségekben kell gondolkodnia az ellenzéknek, a Fidesz által megalkotott választási törvény eredménye, ami gyakorlatilag egy monolit tömbbe tereli az ellenzéki pártokat.

A két politikus vitázott egy sort a jogállamiság mibenlétéről is: Varga Judit azt a nézetet képviselte, hogy a jogállamiságnak eleve nincs is egyértelmű definíciója, erről neves alkotmányjogászok között is maximum tudományos vita zajlik, nincs egy abszolút jó vagy rossz fogalmunk róla. A magyar kormány minisztere beszélt arról is, hogy 2006 után, fiatal jogászként Brüsszelben dolgozott, többek között angol fordításokkal is segítette a fideszes képviselők munkáját, és látta, hogy ott mennyire nem érdekeltek senkit a 2006-os események.

Donáth ezzel szemben arról beszélt, hogy a jogállamiságot egy keretrendszerként érdemes értelmezni, melyben a demokrácia és az emberi jogok kiteljesedhetnek, és ami az emberi méltóságát senkinek nem kérdőjelezi meg, és szerinte ez nem létezik ma Magyarországon.

Varga ekkor már arra kérdezett rá, hogy van az, hogy a momentumosok kimennek Brüsszelbe, gyalázzák a saját hazájukat, és közben azok az erkölcsi kérdések nem kerülnek szóba, hogy hogyan lehet például összefogni a Jobbikkal. Donáth ellenvetésére, hogy a Momentum nem is létezett 2006-ban, Varga elismerte, hogy valóban később alakult meg a párt, de rögtön bűnben fogant, hiszen elvették a magyar emberek álmát az olimpiával. (A Momentum amúgy csak népszavazást akart kiírni a budapesti olimpiarendezésről, ezután hátrált meg a kormány.)

Az ekkor már a percek óta a 2006-os történések brüsszeli fogadtatásáról szóló vitán Donáth felvetette, hogy ő is híve a Varga által korábban igényelt konstruktív vitáknak, de ez az első alkalom, hogy leülnek velük vitázni, nem szerepelhetnek a köztévében, és máris hazaárulózás és álomgyilkosozás megy, holott ők nem a brüsszeli érdekeket képviselik, hanem azokat a szavazókat, akik nem értenek egyet a Fidesz politikájával, azokkal, akik azt gondolják, hogy nem csak az embertelen, amikor szemet lövet ki a rendőrség, hanem az is, amikor a szegregáció elől kibújva újabb törvényeket hoznak, amikor elveszik a pénzt azoktól, akiknek a kiemelkedéséhez szükségszerűen támogatásokra lenne szükség, vagy azokkal, akik azt gondolják, hogy elfogadhatatlan az a fajta korrupció, az uniós források teljes kirablása a hatalom érdekében.

Varga Judit
photo_camera Varga Judit

Varga ekkor többször is azzal jött, hogy ő csak a magyar választók érdekében szeretné megérteni a Momentum politikáját, de Donáth kicsivel később már arról beszélt, hogy az „aránytalan és igazságtalan” választási törvény miatt legutóbbi választáson is 50 százalék alatt végzett a Fidesz, mégis kétharmadot kapott, és közben az ellenzék által kezdeményezett bizottsági ülésekre nem mennek el, az ellenzék által összehívott rendkívüli vitákon üresek a padsorok, ami pártpolitikai szinten ugyan Donáth szerint bár arrogáns és bunkó, de akár elfogadható, csakhogy kormányként, az egész nemzettel szemben már nem.

Ezután újabb percek szóltak a jogállamiság mibenlétéről: Varga szerint amikor nem sikerül semmi konkrétumot bebizonyítani, akkor veszik elő Brüsszelben kommunista tempóval azt az állítást, hogy az összkép rossz, míg Donáth szerint elképzelhető, hogy a különféle ellenőrző listákon minden tétel kipipálható például a magyar ügyészséggel, de ez nem sokat számít, ha egy pártkatonát ültettek az élére. Varga erre közölte, hogy

Polt Péter nem pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag, és nézze meg Donáth, hogy hány politikus ellen zajlanak jelenleg vizsgálatok minden oldalról.

Esett szó ezen kívül a roma felzárkóztató programokról (Varga Judit Járóka Lívia pozitív példáját is hangsúlyozta), és a miniszter szerint az EU-ban is elismerik a magyar eredményeket, és miután Donáth felvetette, hogy akkor miért kellett megvonni a MET, az Igazgyöngy Alapítvány vagy az Ámbédkar Iskola támogatását, Varga ismét a kormány munkáját dicsérve elmondta, hogy itt pár speciális esetről van szó, és azt a több ezer gyereket, akiket eddig ők láttak el, majd más szervezetek fognak megfelelően ellátni. A miniszter szerint ezen a téren amúgy minden a megfelelő hatósági eljárások szerint zajlik, mint egy jogállamban.

Az európai és a magyar kisebbségek helyzetének tárgyalása után még egyszer szóba került a jogállamiság kérdése, amikor Donáth Anna felvetette, hogy nem kéne-e elgondolkodnia a kormánynak, hogy Brüsszelben miért gondolja ennyire sokféle oldalról érkező politikus, hogy valami gond van Magyarországon, mire Varga Judit kifejtette, hogy nem kéne annyi Guardiant és Spiegelt olvasniuk, és amúgy ezek között a politikusok között vannak, akik a liftben neki teljesen mást mondanak.

Varga itt már teljesen azt a fideszes narratívát képviselte, hogy Sargentini és haverjai megcsinálták a jelentésüket és elcsalták a szavazatszámlálást, mire Donáth visszakérdezett, hogy de miért fogadta el a jelentést a Néppárt többsége is, melynek a Fidesz is a tagja, mire a magyar miniszter kifejtette:

„Sajnos ez a probléma, hogy Európában olyan szintű liberális diktatúra van, főleg ami jön a médiából, hogy az a politikus, aki meri vállalni a saját véleményét, és nem csak a liftben egyébként, és mondja nekünk, hogy de jó nektek, hogy szabadon beszélhettek, őt ezért kicsinálja otthon a közvéleménye. Sajnos egy ilyen világban élünk, tetszik, nem tetszik, ez van.”

Majd kevéssel később a Néppárttal kapcsolatos vitákról még elmondta:

„A Fidesz mindig is ott volt, ahol most áll”

de a miniszter szerint ezzel szemben a világ megy egy nagyon agresszív liberális irányba ment el, és a Néppártnak nincs erős vezetése, ami meg tudná ezt a folyamatot állítani.

Kiemelt videóink