Messi: Vállalom a felelősséget a hibáimért

Spanyolország
2020 szeptember 30., 12:55

Üzenetet küldött az FC Barcelona szurkolóinak Lionel Messi, aki saját felelősségét is emlegette a klub válságában. A hatszoros aranylabdás, aki többször is bírálta a Barcelona vezetését, leginkább Josef Maria Bartomeu elnököt, úgy fogalmazott: a rajongóknak ne legyenek kétségeik, mindent, amit mondott vagy tett, a klub érdekében cselekedte.

„Vállalom a felelősséget hibáimért, ha voltak ilyenek. Én csak egy jobb és erősebb Barcelonát szerettem volna” - mondta, és egységre szólított fel. „Annyi nézeteltérés után szeretném, ha ennek az egésznek véget vetnénk, össze kell fognunk, és feltételeznünk, hogy a legjobb még előttünk van” - idézte szavait a katalán Sport című lap, akik interjút készítettek Messivel, de az teljes terjedelmében még nem jelent meg.

Nyáron Messi egyértelműen arról beszélt, hogy elhagyja a Barcát, szeptember 4-én viszont bejelentette, marad. A legutóbbi fordulat néhány nappal ezelőtt következett, amikor Messi az Instagramon feldúlt posztot közölt volt csapattársa, Luis Suarez távozása miatt. „Megérdemelted volna, hogy ahhoz méltón búcsúztassanak el, ami vagy: a klub történetének egyik legfontosabb játékosa, aki egyénileg és a csapattal is fontos sikereket ért el. Nem pedig így kirúgni, ahogy tették. Őszintén, ezen a ponton már nem lepődök meg semmin” - írta többek között. (Suarez az Atletico Madridban folytatja.)

A mostani nyilatkozat a Sport szerint erre utalt. Ronald Koeman, a Barcelona edzője (aki néhány nappal ezelőtt azt mondta Messi üzenete után, „nem én vagyok a rosszfiú”) nyugtázta a csapatkapitány szavait, és reméli, most már talán megnyugodnak a kedélyek. (MTI, Sport, Nemzeti Sport)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.