Videóra vette a kiáltozva szenvedő őslakó asszony, ahogy haláltusája közben kigúnyolják az ápolók, majd meghalt

Borzasztó ügy kavarta fel a kanadai közvéleményt. Joyce Echaquan, a 37 éves, hétgyerekes, az atikamekw törzsbe tartozó anya a hétvégén erős hasi fájdalmat érzett, ezért elment a Montrealtól 70 kilométerre északra fekvő Joliett kisváros kórházába. 

Echaquannak korábban annyira súlyos szívproblémái voltak, hogy pacemakert ültettek be neki.

Itt a kórházi ágyában készítette hétfőn azt az igencsak felkavaró Facebook Live felvételt, amin az látszik, hogy a fájdalomtól fetrengve segítségért kiáltozik, amire a képen nem látható személyzet jól hallható beszólásokkal és gúnyolódással válaszol. Olyanokat mondanak neki franciául, hogy pokolian hülye, hogy csak szexre jó, hogy végre megdögölhetne, és hogy mit gondol, ki fizeti ezt az egészet.

Ez önmagában is rettenetes lenne, de a nő a felvétel elkészítése után nem sokkal tisztázatlan körülmények között meghalt. A videót csak az nézze meg, akit nem zaklat fel túlzottan az ilyesmi!

A családja szerint a fájdalmaira morfin tartalmú szert akartak adni neki, de a szívproblémái miatt a nő ezt nem szerette volna, ezért is kezdte el az élőzést az ágyból. Egyes feltételezések szerint mégis beadták neki a fájdalomcsillapítót, és ezután halt meg hirtelen, de a pontos körülményeket az azonnal elindult nyomozás fogja feltárni.

Az biztos, hogy a nőt ápoló egyik nővért azonnal kirúgták. Francois Legault québec-i miniszterelnök, aki gondos vizsgálatot ígért, a kirúgott nővér szavait elfogadhatatlannak és rasszistának nevezte. Amikor viszont arról kérdezték, hogy ez szerinte az őslakók elleni rendszerszintű kórházi rasszizmus bizonyítéka-e, a politikus azt felelte, hogy Québecben nem létezik ilyen jelenség a kórházakban. Ez azért keltett meglepetést, mert egy tavaly elkészült jelentés éppen azt állapította meg, hogy a québeci egészségügyben tapasztalható rasszizmus elterjedtsége lehet az egyik oka annak, hogy az őslakók általános egészségügyi állapota sokkal rosszabb a lakossági átlagnál és rövidebb a várható élettartamuk is.

(Québec a kétnyelvű Kanada francia ajkú tartománya, amely egyébként hagyományosan kényes a kisebbségi jogokra, hiszen a franciául beszélők durván az összlakosság ötödét teszik ki.)

Az ügy súlya miatt egyből két vizsgálat is indult: az egyiket a helyi egészségügyi hatóság végzi, a másikat egy gyanús halálesetek kinyomozására szakosodott bűnügyi patológus vezeti. Utóbbi arra utal, hogy a szándékos emberölés vagy a súlyos hanyagság vádja is felmerülhetett az ügyben.

A kórház előtt kedden tüntetést is tartottak, amit virrasztás követett. Ghislain Picard, a québeci és labradori őslakók politikai vezetője szerint a Kanadában tapasztalható rasszizmus „nagyon gyakran annak a kormánypolitikának a gyümölcse, ami rendszerszintű diszkriminációhoz vezet”.

Kanada vezetése az utóbbi években kezdett szembenézni azzal, hogy az ország gyarmatosításától a jelenkorig milyen súlyos rasszista megkülönböztetés érte a terület őslakóit. Egy tavaly publikált kormányzati jelentés például kimondta, hogy Kanadában faji alapú népirtást követtek el az őslakos nőkkel szemben. 

Egy őslakos nőnek 12-szer nagyobb esélye van arra, hogy megöljék vagy elrabolják, mint a többi nőnek. 

Justin Trudeau miniszterelnök korábban elismerte, hogy az őslakókkal szembeni rendszerszintű rasszizmus jelen van „minden intézményünkben, beleértve a rendőrséget is”.