Minden a helyén van: 20 éves a Kid A
2000. október 2-án, azaz pontosan 20 éve jelent meg a Radiohead negyedik lemeze, a Kid A. A kritikusok nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel, és sok rajongót is kikészített, hogy a világ akkoriban legjobbnak tartott rockegyüttese kiadott egy lemezt, amin a legtöbb számban még gitár meg dob sincs, helyette van viszont rengeteg érthetetlen nyöszörgés és dallamtalannak ható elektronikus alapok. Néhány év elteltével azonban már mindenki mesterműként tekintett vissza a Kid A-re, és a mai napig az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb lemezének tartják. Az biztos, hogy lemezzel nemcsak a Radiohead jutott a tipikus, 90-es években menő rockegyüttesek polcánál sokkal magasabbra, hanem a zeneipar is megváltozott.
Az 1995-ös The Bends és a 97-es OK Computer elképesztő sikerével a Radiohead a világ egyik legismertebb együttese lett, hatalmas rajongótábor várta az újabb albumukat, amire azért kellett 3 évet várni, mert az együttes alkotói válságba került. Az egyébként is depresszióra hajlamos Thom Yorke frontember az OK Computer megjelenése után képtelen volt új számokat írni, elege volt a turnézásból, kiábrándult a zeneiparból és a rocktól, mint műfajtól is egyre távolabb került.
„Egy kibaszott nagy káosz voltam – mondta a Guardiannek 2000-ben –, mikor az OK Computert befejeztük. (...) És tudod miért? Csak mentem az úton hosszú, hosszú, hosszú ideig, és nem tudtam megállni vagy visszanézni, végiggondolni, hogy hol is vagyok. 10 évig. És nem tudtam kötődni semmihez. Gyakorlatilag megtébolyodtam, a szó legszorosabb értelmében.”
Yorke ugyanebben az interjúban beszélt arról is, hogy nem tudott mit kezdeni a rocksztár-státusszal, tudta, ki mit vár el tőle, és megunta az egészet. Nem is volt ezzel egyedül az együttesben, mindannyian úgy érezték, váltani kell, mert így nem tudnak tovább dolgozni. Csak azt nem tudták, mire váltsanak.
Az áttörést az hozta el, hogy Yorke vett egy zongorát, és bár saját bevallása szerint „szarul zongorázik”, elkezdett kalimpálni vele. Így esett ki belőle az Everything In Its Right Place alapja. Ezzel még mindig nem voltak sehol, az együttes többi tagja szerint ez ugyanis még mindig csak maximum egy dalkezdemény volt, és gőzük nem volt, hogyan kellene ezt albumra tenniük.
Addigra viszont Yorke legalább már abban biztos volt, hogy élvezi, hogy egy olyan hangszer került a keze alá, amihez nem ért. Ezért fordult az elektronika felé is: új tereket és érdemi akadályokat akart, és ezek keresésére buzdította a zenésztársait is.
Rengeteg művész, rengeteg zenész átélte már ezt, amikor a saját rutinjaiból kell kitörnie, abból, hogy jól csinál valamit. A Radioheadnek valószínűleg nem tartott volna sokból felvenni egy újabb depresszióba hajló rocklemezt dobbal, gitárokkal, basszusgitárral, énekkel, a fogyasztói társadalmat kritizáló szövegekkel, azaz készíteni egy olyan albumot, amivel a saját korábbi munkáikat másolják. Rengeteg zenész választja ezt az utat, az Oasist például egy pillanatig nem zavarta, hogy szinte semmi különbség nem volt aközött, amit 2008-ban és amit 1994-ben csináltak. A Radiohead viszont az OK Computer után szűknek érezte a saját sikerei által kijelölt teret, és azon kezdett dolgozni, hogy kitörjön belőle.
Azt, hogy a Radioheadből nem lesz egy önmaga korábbi sikereit újra és újra felidéző, biztonsági játékos együttes, a Kid A döntötte el, és ebben az értelemben ez a lemez
a Radiohead pályafutásának legfontosabb és legnagyobb alkotói győzelme.
A Kid A-n persze látszik, hogy a készítők nem mozognak otthonosan az elektronikus zenében, a módszereik sokszor nem hatékonyak, és azt, ami felé törekednek, Aphex Twin vagy Brian Eno már sokkal korábban megcsinálta. Az sem újdonság, hogy Thom Yorke ezen a lemezen már inkább hangszerként tekintett az énekhangjára, nem törekedett arra, hogy ténylegesen értelme legyen a szövegeinek, gyakran csak szavakat és kifejezéseket kevert össze, hiszen David Byrne is nagyon gyakran írt így szöveget a Talking Heads számaihoz, már az 1980-as Remain in Light lemezen is.
Ami mégis naggyá teszi a Kid A-t, az az, hogy örömmel és valódi, kísérletező alkotókedvvel készítették, és hogy a Radiohead ebbe az új zenei környezetbe is át tudott hozni valamit saját magából. Mert igenis van érezhető kapocs a korábbi lemezek és a Kid A (meg a vele együtt felvett Amnesiac) között, igenis érződik, hogy ezeket a lemezeket ugyanaz az együttes készítette. Ez tette az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb együttesévé a Radioheadet, hogy több zenei irányzatban megújulva is önmaguk, azaz eredetiek tudtak maradni.
David Byrne, a Talking Heads énekese is ezért méltatta a Kid A-t 2019-ben, és azt mondta, a lemez kereskedelmi sikere meggyőzte arról, hogy az emberek nem hülyék, és honorálják azt, ha egy együttes alkotói kockázatot vállal.
A Kid A az amerikai Capitol kiadónak is kapóra jött, az együttes ugyanis nem volt hajlandó a megszokott módokon promózni az albumot. Nem adtak ki kismelemezeket róla, egyik számhoz sem készítettek klipet, nem vettek részt fotózásokon, és az interjúkérelmek többségét is elutasították. Viszont mikor a kiadó javasolta, hogy legyen a lemez teljes egészében streamelhető az interneten, abba belementek. Így a Kid A lett a világ első ilyen albuma, már az az október 2-i megjelenés előtt hetekkel fejlesztettek egy beágyazható lejátszót, amit a rajongók a saját weboldalaikon terjeszthettek.
2000-ben ez felfoghatatlan újítás volt, és az, hogy végül legalább 1000 weboldalon megosztották a lemezt és több mint 400 ezerszer streamelték, az egész zeneipar számára megmutatta, milyen hatalmas tartalékok vannak az internetes zeneterjesztésben. Igaz, már 2000 szeptemberében megjelentek emiatt az album számai a Napster nevű fájlmegosztón is, de ezt akkoriban sem a kiadó, sem az együttes nem bánta, hiszen a megjelenés napján így is remekül fogyott a lemez, ez lett a Radiohead első albuma, ami első helyen nyitott az amerikai lemezeladási listákon.
Rengeteg ember számára tehát a Kid A volt az első lemez, amit az interneten hallott, ő maga is az interneten vitte a hírét, aztán az interneten vitatkozott arról, hogy akkor ez most egy jó album lett-e vagy nem.
Sőt, a Kid A még a Pitchfork ismertté válásában is segített, a Pitchfork ugyanis 10-ből 10 pontot adott az albumra, és mivel ez volt az egyik első kritika a Kid A-ról, ami az interneten jelent meg, a Radiohead rajongói ezt küldözgették egymásnak.