Fogta a 16 éves fiút a chilei rohamrendőr és egyszerűen ledobta a hídról

2020 október 4., vasárnap 8:02

Továbbra is tartanak az októberben indult tüntetések Chilében, amikre eddig is a brutális rendőri fellépés volt a jellemző. A hétvégén a főváros, Santiago központjában demonstráltak. Eközben történt, hogy miközben a rohamrendőrök egy hídról szorították le a tömeget, egy egyenruhás fogott egy 16 éves fiút és azzal a lendülettel átlökte a híd korlátján. A fiú a sziklás mederben rohanó sekély vízbe zuhant, ahol a jelenlévők rémületére arccal lefelé, mozdulatlanul feküdt. Néhány tüntető szerencsére azonnal a segítségére tudott sietni, majd - miután tűzoltók emelték fel a mélyből - a mentők kórházba vitték, ahol állítólag stabilizálták az állapotát.

A rendőrség cinizmusát mutatja, hogy Enrique Monrás tábornok, szóvivő, miközben nem zárta ki, hogy ők is felelősek lehetnek az esetért, azt nyilatkozta, hogy a fiú szerinte “elvesztette az egyensúlyát és így esett le” egy letartóztatás közben. Monrás szerint a rendőrök által készített videók az ártatlanságukat bizonyítják, de ezeket valamiért nem mutatta be, sőt azt sem árulta el, hogy mi látható az állítólagos felvételeken.

A nem rendőrök által forgatott videók bezzeg nyilvánosak és azokon sajnos elég jól ki lehet venni, hogy miként történtek az események: