Jakab Péter: Krumplikirály van Magyarországon, ma koronáztuk meg

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Jakab Péter, a Jobbik elnöke nem gondolja, hogy az ellenzéki összefogással lenne a gond azután, hogy a fideszes Koncz Zsófia nyert a borsodi időközi választáson vasárnap, magabiztos, ötszázalékos fölénnyel a jobbikos Bíró László előtt. Hiába fogott össze az ellenzék nagy nehezen a 2018-ban még Facebook-kommentben judapestező, szemkilövetőző és tetűcsúszdásozó Bíró mögött, Koncz több mint a szavazatok felét megszerezte, jobban szerepelt, mint az apja a 2018-as választáson.

Jakab Péter a Tarcali Csárdában tartott eredményvárón.Fotó: Halász Júlia

Sőt, Jakab vasárnap esti sajtótájékoztatóján egyenesen integratív jelöltnek nevezte Bírót, azt mondta, ezt bizonyítja a jelölt tiszaújvárosi szereplése is. Tiszaújváros ugyanis hagyományosan balos városként van elkönyvelve, Bíró mégis győzött a választókerület legnagyobb településén. Jakab szerint tehát „tökéletes választás volt” Bíró László jelölése, csak a Bíró ellen felhozott fideszes hazugságokkal volt nehéz megküzdeni a kampányban.

A Jobbik elnöke szerint ezek a hazugságok és az ételosztás voltak a Fidesz legnagyobb fegyverei.

„A Fidesz számára ez egy logisztikai verseny volt. A mi szavazóink hitből és lelkesedésből mentek szavazni, a fideszes szavazók pedig, mondjuk úgy, hogy ha krumplira volt szükségük, akkor tudták, hova kell menniük. Krumplikirály van Magyarországon, ma koronáztuk meg.”

Jakab megköszönte a támogatást a szavazók mellett az ellenzéki pártoknak is, akik mindvégig fegyelmezetten kitartottak Bíró mellett. Értékelése szerint az összefogás jól vizsgázott, ezt bizonyítja a szerinte szoros eredmény is.

„Ha 50 nap alatt az ellenzék erre volt képes, akkor retteghet a Fidesz, hogy mire leszünk képesek 2022-ben.”

A pártelnök szerint az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, ellenszere a választáson pedig csak „a fideszes fenyegetés és fideszes hazudozás” volt. Azt ígérte, tovább dolgoznak, hogy 2022-re sikeres legyen az összefogás.

Bíró LászlóFotó: Halász Júlia

Bíró László is mindenkinek köszönetet mondott, aki rá szavazott, és azoknak az ellenzéki pártoknak is, akik támogatták. Gratulált Koncz Zsófiának, és azt mondta, reméli, meg tudja majd valósítani azokat az ígéreteket, amiket a kampány során tett. Ő hisz benne, hogy 2022-ben sikerülhet majd a győzelem, igyekszik megfelelően dolgozni majd a megyei közgyűlésben, ahogyan eddig.

Varju László a Tarcali Csárdában

A sajtótájékoztató után külön beszélgettünk Varju Lászlóval, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjével is, arról, hogyan tudták támogatni Bírót, amikor a jobbikos 2 éve még szemkilövetőnek nevezte a Facebook-kommentjeiben Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét. Varju szerint a DK-nak nagyon nehéz volt elfogadnia ezt a helyzetet.

„De a Demokratikus Koalíció ellenfelének elsősorban a Fideszt tartja. Másrészt az a változás, ami a Jobbikban elindult, arról mi úgy ítéltük, hogy jó irányba halad. Ha egy köztársaságért, egy európai országért fogunk közösen küzdeni, akkor az jó irány.”

Arra a kérdésre, hogy a DK akkor 2022-ben is el fog-e fogadni szemkilövetőző és judapestező összellenzéki jelölteket, Varju kitérő választ adott, azt mondta, egyelőre a pártokkal egyeztetnek és bízik abban, hogy 2022-re olyan jelölteket fognak találni, „akiket minden párt nyugodt szívvel támogatni tud”.

Varju LászlóFotó: Halász Júlia

Varju szerint Bíró László példaértékű jelölt volt abból a szempontból, hogy rengeteg munkát tett bele a kampányába, de óriási volt a fideszes ellenszél. 

„A kormány és a Fidesz megtett mindent, pénz nem számított. A kormány kihasznált minden lehetőséget, hogy a médiában lejárassa a jelöltünket, de az ellenzék sokat tanult ebből a kampányból, kiértékeljük, levonjuk a tanulságokat, és közös, erős jelöltekkel fogunk 2022-ben indulni.”