Vizsgálja a Gazdsági Versenyhivatal, hogy összejátszott-e a cementpiac három legjelentősebb szereplője

gazdaság
2020 október 16., 05:54

A cementpiac három legjelentősebb cége ellen indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az feltételezik, hogy megsértették a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát, írja a GVH közleményében.

A vizsgálat a Duna-Dráva Cement Kft.-vel, a LAFARGE Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft.-vel, valamint a CRH Magyarország Kft.-vel szemben folyik, mert a GVH szerint a cementtermékekre vonatkozó árszintek és szállítási feltételek az elmúlt évek során nagymértékű hasonlóságot mutattak a három vállalatnál. Ez azért probléma, mert a hazai cementpiac oligopol piacnak számít, ahol kifejezetten magas fokú az átláthatóság, ami a kevés szereplő miatt növelheti a vállalkozások kölcsönös függőségét, és csökkentheti a verseny intenzitását.

A gyanú szerint a három vizsgált cég hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytatott, így együttesen pedig képessé válthattak a Magyarországon alkalmazott cementárak befolyásolására, a versenytársak piacra lépésének akadályozására, így a versenyből származó fogyasztói jólét csökkentésére.A vizsgálat lefolyása 6 hónap lesz, ami kétszer 6 hónapra meghosszabítható.