Szarka (ex)ezredes: Aki engedély nélkül az egyetemen marad, saját felelősségére cselekszik

oktatás
2020 október 18., 11:15

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése, aminek alapembere Szarka Gábor kancellár, korábbi lövésztiszt. A közlemény szerint a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, ezeknek megfelelően pedig az Egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött, a szünet utáni első munkanap pedig 2020. október 27-én lesz.

„Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét.”

Szarka korábban sikertelenül próbált bejutni az épületbe, majd befejezettnek nyilvánította az egyetemfoglalást, és elrendelte az SZFE épületeinek kiürítését. A diákok ennek nem engedelmeskedtek.

Karsai György, az SZFE egyik tanára pénteken a Fővárosi Törvényszék előtt megtámadta az őszi szünet elrendeléséről szóló határozatot, így értelmezésük szerint Szarkáék addig semmiképp sem tehetik ki jogszerűen az épületből, ameddig a bíróság nem dönt ebben az ügyben.