Meghalt a nyíregyházi megyei kórház főigazgatója, akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Elhunyt Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Oktató Kórházak főigazgatója - derül ki az intézmény honlapján és Facebook-oldalán közzétett rövid közleményből.

Adorjánról elsőként a 444 írta meg, hogy ő is elkapta a koronavírust, és állapota miatt kórházi kezelésre is szorul. Nem hivatalos forrásból úgy tudtuk, a főigazgatót már október első hétvégéjén a nyíregyházi kórház intenzív osztályon kezelték, majd október 5-én, kedden a budapesti Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Oktató Kórházak azonban csak a főigazgató betegségének tényét erősítette meg, azt, hogy hol kezelik, illetve milyen súlyos az állapota, nem árulták el.

Adorján Gusztáv, aki kórházi tisztsége mellett a helyi közgyűlés Fidesz-frakcióját is vezette, annak az intézménynek volt a vezetője, ahova három megyéből érkeztek középsúlyos koronavírusos betegek.