Két és fél év börtönt kér a zalai ügyészség Töröcskei Istvánra

bűnügy
2020 október 22., 10:47

Kiengedték a börtönből a Széchenyi Bank egykori, hatmilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőit - írja a 24.hu. Töröcskei István és felesége, illetve a harmadik, letartóztatásban lévő társuk így bűnügyi felügyelet alá került.

A nyomozó ügyészek közben újabb helyszíneken tartottak akciót - az újabb gyanúsítottakkal együtt már összesen 26 gyanúsított van.

Töröcskei István 2013-ban, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjeként
photo_camera Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Eközben kitűzték Töröcskeinek a zalai Széchenyi István Hitelszövetkezethez kapcsolódó ügyében az előkészítő ülés időpontját, írja a 24. (Ez egy másik, a Széchenyi Bankkal nem összefüggő ügy.)

A Zala Megyei Főügyészség két és fél év letöltendő börtönbüntetést kért az ügy első- és másodrendű vádlottjára is

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.

Egyikük Töröcskei a 24.hu cikke szerint.

Töröcskei korábban az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója volt. Erről a posztjáról 2015-ben mondott le, miután a Magyar Nemzeti Bank bevonta a Széchenyi Bank működési engedélyét. (24.hu)