Evo Morales hazatérhet, de nem politikával, hanem haltenyészéssel tervez foglalkozni

külföld
2020 október 27., 05:14

Egy bolíviai bíróság visszavonta hétfőn az elfogatóparancsot a hazájából elűzött volt államfő, Evo Morales ellen, aki közben egy interjúban megerősítette, hogy haza fog térni, de nem kíván pályázni állami tisztségre, hanem haltenyésztéssel és szakszervezeti munkával akar foglalkozni.

Moralest terrorizmussal vádolták egy hangfelvétel alapján, amelyen állítólag ő beszél, és úttorlaszok építésére, városok kiéheztetésére szólít a tavalyi elnökválasztások utáni zavargások idején.

photo_camera Fotó: ALEJANDRO PAGNI/AFP

A helyi média híradásai szerint egy bolíviai bíróság hétfőn, nyolc nappal az elnökválasztás után, amelyen Morales párttársa, Luis Arca győzött, visszavonta a Argentínában tartózkodó volt elnök elleni elfogatóparancsot arra hivatkozva, hogy ezidáig nem idézték bíróság elé. A nyomozás azonban folytatódik.

Arról, hogy mi történt Bolíviában, és ki Luis Arca, a választások után hosszabban is írtunk.

Morales közben egy interjúban megerősítette, hogy hazatér, és amennyiben engedik neki, szakszervezeti munkát vállal. Emellett haltenyésztéssel akar foglalkozni, és már tanulja a szakma rejtelmeit. Leszögezte, hogy nem vállal tisztséget Luis Arce kormányában, de támogatni fogja őt. Megjegyezte, hogy meghívót kapott Arce november 8-i beiktatására, és most társadalmi vita zajlik arról, hogy ő mikor térjen haza.

A szocialista politikus a 2019-es választásokon még mint az ország hivatalban lévő elnöke indult, és a hivatalos eredmény szerint megnyerte a voksolást, ezáltal a negyedik mandátumát szerezte volna meg. Az ellenzék azonban csalást kiáltott, tüntetések kezdődtek, zavargások törtek ki, majd a hadsereg kihátrált Morales mögül, ő pedig lemondott, és előbb Mexikóba, majd Argentínába távozott. A megbuktatott elnök már többször jelezte hazatérési szándékát.

A dél-amerikai országban október 18-án tartottak elnök- és parlamenti választásokat, amelyen a baloldal jelöltje, a Morales által is támogatott Luis Arce már az első fordulóban győzelmet aratott. Arce gazdasági miniszter volt Morales elnöksége idején. (MTI)