Bolíviában látszólag a baloldal, valójában a demokrácia nyert

Éppen egy évvel azután, hogy Bolíviában egy vitatott megítélésű választást egy még vitatottabb megítélésű puccs követett, Dél-Amerika legszegényebb országában akkorát győzött a demokrácia, amekkorát mostanában a világban nem szokott. Bár a hivatalos végeredményt még nem publikákálták, már kihívói is elismerték, hogy a győztes Luis Arce, a Mozgalom a Szocializmusért (Movimiento al Socialismo - MAS) jelöltje.

A bolíviai elnökválasztás kétfordulós, de ha az elsőben valamelyik jelölt megszerzi vagy a szavazatok több mint 50 százalékát, vagy csak több mint 40 százalékát, de legalább 10 százalékponttal veri a többi indulót, nincs szükség második fordulóra. Arce a szavazatok körülbelül 50 százalékát gyűjthette be, talán inkább egy kicsit kevesebbet, de mivel a második helyezett 35 százalék alatt marad, nem lesz szükség második fordulóra. Egyetlen kaotikus év után az országot 2006 és 2019 közt irányító MAS, a karizmatikus egykori elnök, Evo Morales pártja visszatér a hatalomba.

Bár ezen a választáson nem indult, a mostani voksolás is jó részben Evo Moralesről és örökségéről szólt. A nyomorúságos bolíviai viszonyokhoz képest is koldusszegény sorból származó Morales, aki gyerekként még lámákat terelt az Andok kietlen fennsíkján, az altiplanón, országa első indián származású elnöke volt. Hiába alkotják a bolíviai társadalom többségét a kecsua és aymara indiánok (Morales az utóbbi), a politikai hatalom a spanyol conquistadorok óta ezek leszármazottainak kezében volt. Egészen 2005-ig, amikor a politikai karrierjét a kokatermesztő – de nem feltétlenül a kábítószerpiacra dolgozó – farmerek szószóljaként megalapozó Morales megnyerte az elnökválasztást.

A 2000-es évek eleje Latin-Amerika sok országában balos-populista vezetőket juttatott hatalomba, Morales azonban közülük is kitűnt. Egyrészt mert ő gyökerei révén tényleg nagyon közel állt azokhoz a szegényekhez, akiknek az érdekében felszólalt, másrészt pedig mert ő nem csak felszólalt, hanem sokat is tett szegényebb honfitársaiért. A megválasztása utáni években különböző szociális programoknak köszönhetően bolíviaiak millióit sikerült kiemelni a szegyénységből, egyes számítások szerint a legalsóbb rétegek aránya a teljes társadalmon belül harmadára csökkent.

Morales abban is különbözött latin kollégáitól, hogy szemben például Hugo Chávez Venezuelájával, ő egyáltalán nem volt doktriner balos. Az elnöksége alatt szinte végig gazdasági miniszter Luis Arce eszköztárába az államosítás ugyanúgy belefért, mint a kifejezetten piacpárti intézkedések. Ezek összességének, valamint annak a nyersanyagboomnak köszönhetően, ami az ezekkel jól ellátott Bolíviának nagyon sok pénzt hozott, Moralesnek egy évtizednél is tovább sikerült országa népszerű és sikeres vezetőjének maradnia.

Az autoriter vonásokat már korábban is mutató Moralest azonban lassan utolérte a túl sokáig a hatalomban maradó vezetők átka, és a népnek elege lett belőle. Morales előbb 2016-ban népszavazást írt ki azért, hogy átírhassa az alkotmányt, és negyedszerre is elindulhasson az elnökválasztáson, amikor pedig a nép ellene szavazott, az alkotmánybírósággal ügyeskedett addig, amíg az bele nem ment a módosításba.

Morales így 2019 őszén ismét elnökjelölt volt, de a népnek ekkor már elfogyott a türelme. A választás éjszakáján egy ideig úgy tűnt, hogy második fordulóra kényszerül az ellenzék jelöltje, Carlos Mesa ellen, de ekkor 24 órára megállt a nyilvános szavazatszámlálás, és amikor ismét megjelentek az adatok, Moralesnek már megvolt az a 10 százalékpontos előnye, ami szükségtelenné tette a második fordulót.

Azon máig vitatkoznak a szakértők, hogy Moralesék csaltak-e. Az Egyesült Államok befolyásolása alatt álló Amerikai Államok Szervezete, a kontinens legfontosabb, választást monitorozó intézménye azonnal csalást kiáltott, de ma már sokan és elég meggyőzően mondják, hogy erre valójában semmilyen bizonyíték nincs. Akárhogy is történt, Morales néhány nappal később már kénytelen volt elmenekülni az országból.

A választáson vesztes, évtizedek óta ellenzékben tengődő jobboldal ugyanis megragadta a lehetőséget, és a csalásra hivatkozva, amerikai hátszéllel megszerezte a hatalmat. Ebben nagy segítségükre volt a hadsereg, amely kihátrált a MAS mögül, és így egy ideig nem volt, aki kordában tartsa az utcai tüntetéseken kitörő indulatot.

A kaotikus helyzetben végül Jeanine Áñezhez, a bolíviai szenátus második alelnökéhez került az elnöki hatalom, miután a sorban előtte állók mind lemondtak. Így Áñez lett annak a bolíviai jobboldalnak a vezetője, amit ugyanolyan túlzó leegyszerűsítés jobboldalnak nevezni, mint Moralest baloldalinak.

Bolíviánál kevés megosztottabb ország van a világon. A nép egyik fele indián, koldusszegény, és jellemzően az Andok lankáin, 4000 méter feletti fennsíkján él az ország délnyugati részén. A másik fél inkább latin-mesztic, az északkeleti síkságon él, és valamivel jómódúbb. Az első csoport a bolíviai baloldal, a másik a jobboldal bázisa, de a helyzet kicsit hasonlít a Gabriel García Márquez-regényekből ismert helyzetre, amikor az évszázadok óta polgárháborúzó felek már nem is emlékeznek, hogy miért harcolnak a liberálisok illetve a konzervatívok zászlaja alatt.

Mindenesetre Morales felföldi, balos indián bázisa helyett 2019-ben a jobbos, síkvidéki, az Amerikában nagyon erős karizmatikus keresztény mozgalmakhoz kötődő politikusok ragadták magukhoz a hatalmat. De hiába a Trump-kormányzat támogatása, az új bolíviai vezetésnek a következő hónapokban csak azt sikerült bebizonyítania, hogy igenis lehet a késői Moralesnél is rosszabbul vezetni egy országot, ráadásul a koronavírus és az azt követő gazdasági válság, mint a világ összes kormányát, őket is olyan nehézségek elé állította, amiket nem tudtak leküzdeni.

A járvány az átmeneti elnök Áñez által eredetileg májusra kiírt elnökválasztást is elsöpörte, végül csak október 18-án sikerült megtartani. De a közel fél év haladék sem volt elég arra, hogy a hatalmon lévő jobboldal egységes jelöltet tudjon állítani. Áñez nem indult, így maradt a 2003-5 között egyszer már elnök, mérsékelt Carlos Mesa, valamint néhány egészen elvakult, fundamentalista keresztény és szélsőjobboldali nacionalista jelölt.

A baloldal viszont egységes tudott maradni. A MAS az argentínai száműzetésben lévő Morales helyett az egykor sikeres gazdasági miniszter Arcét indította. Szemben a nagy előddel, Arce kifejezetten szürke technokrata, a fővárosi középosztály sarja, aki Angliában diplomázott és több nyelven beszél. Ez a szürkeség viszont most nagyon jól jött neki egy olyan országban, amely az évekig tartó felfordulás után egy kis nyugalomra vágyott. Arce a kampányban finoman még Moralest is kritizálta, amiért a volt elnök nem fogadta el az alkotmánymódosítást elutasító népszavazás eredményét, és ezzel a Morales handabandázó populizmusába belefáradt választókat is maga mellé állíthatta.

A vasárnapi választás előtt a legtöbb szakértő arra számított, hogy bár Arce megnyeri az első fordulót, a másodikban az egyesült jobboldal megverheti. Ehhez képest második forduló nem is lesz, Arce tarolt az Andokban, és ellenfelei csak néhány síkvidéki tartományban tudtak nála több szavazatot szerezni. Már a részleges eredmények is annyira meggyőző MAS-győzelmet mutattak, hogy a jobboldali jelöltek már vasárnap este beismerték a vereségüket.

Morales egykori venezuelai harcostársai azonnal gratuláltak a nagy visszatéréshez, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy Arce győzelme mennyire jelenti Morales rehabilitálását. Argentínából hazatérhet, de Arce, aki nyilván érzi, hogy saját szavazói közül is sokan belefáradtak már az elődjébe, a BBC-nek a győzelem után arról beszélt, hogy

„ha Evo Morales haza szeretne térni és segíteni nekünk, örömmel fogadjuk. De ez nem azt jelenti, hogy Morales a kormány tagja lesz. Ez az én kormányom.”

A választási kampányban Moralesről nagyon kínos képek kerültek elő, amin a 60 éves egykori elnök egy 19 éves lánnyal szerepelt. Bulvárlapok szerint a kapcsolat akkor kezdődött, amikor a lány még kiskorú volt, és Moralestől már gyereke is született. Kínos, de innét sem lehetetlen visszatérni, és Moralesért ma is sokan rajonganak Bolíviában. Ha még mindig a hatalom közelébe szeretne kerülni, és Arce nem hagyja, akár új politikai mozgalmat is indíthat, vagy kettészakíthatja a MAS-t.

Ez lenne az egyik legrosszabb forgatókönyv az országban, amely a 20. században egyik puccsból a másikba botorkált koldusszegényen, hogy aztán a 21. században már képes legyen meglepően higgadtan és demokratikusan elnököt váltani. Amikor 2019 novemberében tucatnyi ember halt meg a választást követő utcai zavargásokban, komoly félelem volt, hogy a teljesen megosztott ország most tényleg szétszakad, és még a polgárháború veszélye is felmerült. Ehhez képest a bolíviaiak nagyobb része vasárnap úgy döntött, hogy az ország sorsát az annak gazdaságát egyszer már sikeresen irányító Luis Arce kezébe adja, a kisebbik része pedig elfogadta a többség döntését. Ha nem is így érzik mindannyian, ez az egész országnak győzelem.