Közös jogi intézettel vágna vissza a magyar és a lengyel kormány a nyugati liberálisoknak

POLITIKA
2020 október 28., 16:41

„Meg kell mutatnunk Európának, hogy létezhet alternatív értelmezés is” - mondta a Guardiannek Varga Judit igazságügyi miniszter arról, miért akar közös jogi intézetet létrehozni a magyar és a lengyel kormány. „Ahhoz, hogy jobban megértsenek bennünket, muszáj bemutanunk az álláspontunkat alapvető, Európa jövőjét formáló jogi kérdésekben.”

Szijjártó Péter külügyminiszter szeptember végén, lengyel kollégájával együtt jelentette be az intézet létrehozását. Az MTI szerint azt mondta, „a liberális ideológiai véleményelnyomással” szembeni együttes fellépés érdekében van erre szükség. Szerinte „a nemzeti érdeket egyértelműen előtérbe helyező, keresztény alapokon politizáló két patrióta kabinet politikája sokszor megemészthetetlen a nemzetközi liberális fősodor számára”.

Varga elmondása szerint a régió más országait is igyekeznek megnyerni a kezdeményezésnek. „Közép-Európában nagyon erős konzervatív politika formálódik. Egyformán gondolkozunk a családpolitikáról és egyes liberális ideológiákról, amelyek befolyásolják a jogértelmezést.” Az intézet 2021 első felében jöhet létre.

A Guardian Orbán Viktor családfelfogásáról is kérdezte Vargát, amibe csak a heteroszexuális házasság fér bele. A miniszter szerint az állampolgárok túlnyomó többségének támogatásával bíró kormánynak joga van azt mondani, hogy a társadalom alapja a család, ez pedig alapvetően egy férfi és egy nő házasságából jön létre.

Varga vörös vonalnak nevezte az uniós költségvetési pénzek jogállami normákhoz kötését, amit szerinte nem szabad átlépni.

Kiemelt videóink