Orbán istenes helyzetet lát itthon, és zűrzavart nyugaton, pedig Magyarországon lakosságarányosan többen halnak meg

járvány
2020 október 30., 11:32

Orbán Viktor péntek reggel arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy nyugat-európai országokban, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban vagy Ausztriában sokkal rosszabb a járványhelyzet, mint Magyarországon.

„Nálunk a helyzet még istenes” - mondta a csütörtöki uniós csúcs alapján. „Kész zűrzavar, ami Európában uralkodik.”

Nem részletezte, mi alapján állítja ezt, de a kormány többször kiállt amellett, hogy a védekezés sikerességét a halálozások számán lehet a legjobban lemérni. Ha ezt nézzük, az Orbán által említett országok közül Belgium tényleg rosszabbul áll nálunk, de mindenhol máshol kevesebben halnak meg mostanában.

Az ábrán a napi halálozások száma látszik egymillió főre vetítve szeptember óta. A napi adatok a megelőző hét nap átlagát mutatják, kiszűrve a kilengéseket:

Regisztrált esetszámban valóban mi állunk a legjobban, de ez nagyban függ a tesztek számától, így rosszabb összehasonlítási alap. Minél magasabb a fertőzötteken belül a pozitív tesztarány, annál világosabb, hogy az adott országban túl kevés tesztet végeznek a járvány nyomon követéséhez. Belgium után ez szintén nálunk a legmagasabb:

A miniszterelnök egyértelműen az aktuális helyzetről beszélt, tehát nem az összesített, tavasztól máig érvényes statisztikákra gondolhatott, ahogy korábban Gulyás Gergely. De még így sem lett volna igaza: március óta egymillió főre vetítve többen haltak meg Magyarországon (176), mint Ausztriában (118).

Orbán nem először mond téves adatokat a járványról. Két hete arról beszélt, hogy Németországban többen halnak meg, mint Magyarországon, ami nem volt igaz.