Patkányokkal teli víznyelőbe esett egy New York-i férfi, miután szétrepedt alatta a járda

emberi történetek
2020 október 30., 14:16

A 33 éves Leonard Shoulders éppen a buszra várt New York Bronx városrészében, amikor megrepedt alatta a járda, és egy patkányokkal teli víznyelőbe esett. A helyi média szerint Shoulders még segítségért sem mert kiáltani, mert olyan sok volt körülötte és rajta a patkány, hogy attól tartott, ha kinyitja a száját, az állatok belemásznak.

Shoulders testvére szerint a férfi lába és karja is eltört az esésben.

A tűzoltóknak nagyjából fél órájukba telt kiszabadítani a szorult helyzetbe került férfit.

Tavasszal és nyáron az amerikai járványügy arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus miatt elrendelt lezárások miatt a nagyvárosokban érdemes felkészülni arra, hogy a kevesebb ehető szemét miatt agresszívebben viselkednek majd a patkányok. Azt nem tudni, hogy Shoulders szenvedett-e a patkányok által okozott sérüléseket. (Guardian)