Orbán egészen mástól védené meg az osztrákokat, mint a saját kancellárjuk

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

A tegnap esti bécsi, eddig négy ember halálát okozó iszlamista terrortámadásra ma délelőtt az osztrákokat megszólítva Orbán Viktor egy rövid Facebook-videóban reagált. Később Sebastian Kurz kancellár is beszédet mondott. A két politikus nagyon máshova tette a fő hangsúlyt.

Kurz, aki első kancellársága alatt még komoly intézkedéseket tervezett a politikai iszlám terjedése ellen, most kerülte, hogy a terrorakciót vallási kontextusba helyezze. Sőt, szerinte a történtek nem a keresztények és a muszlimok, pláne nem Ausztria és a migránsok összeütközéséről szólnak. Arról beszélt, hogy vannak, akik a békében hisznek, míg mások háborút akarnak, és az osztrákok nem hagyhatják, hogy a terroristák megfélemlítsék őket, nem engedhetnek teret a gyűlöletnek.

Orbán Viktor rövid, de annál patetikusabb beszédében azt mondta, az osztrákok biztosak lehetnek benne, hogy Magyarország mellettük áll. "Megrendülve és feldúlva állunk most itt" - kezdte az alapvetően a szolidaritás gesztusára felfűzött üzenetét.

"Az önökkel szembeni támadás a velünk szembeni támadás, az önök fájdalma a mi fájdalmunk, az önök kihívásai a mi kihívásaink is". Orbán, szavait Kurznak intézve  azt is mondta, hogy "mindent megteszünk, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeni elkövetőket, hogy kézre kerítsétek az elkövetőket".

A magyar miniszterelnök viszont nem tudta nem kihasználni a ziccert. Üzenetét azzal zárta, hogy "készen állunk arra, hogy mindent megtegyünk közösen veletek, hogy megmentsük Európát az olyan terrortámadás-sorozatoktól, amelyeket az elmúlt napokban kellett elszenvedni".

A bécsi, illetve a franciaországi merényletek Európa és az Európán kívüli világ konfliktusakénti láttatása sem Kurz interpretációjával nincs összhangban, sem az eddig ismert tényekkel: az elkövetők európai születésűek voltak, és arra sem utal semmi, hogy a támadásokat külföldről segítették volna.