Amerikaielnökválasztás2020
Trump
43%
232
Biden
57%
306

Az este első meglepetése Donald Trumpnak kedvez

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Az este első csalódása Joe Biden számára a floridai eredménye lehet. A hagyományosan szoros államban a közvélemény-kutatások átlagában 2,5 százalékkal vezetett a választás napja előtt. Az állam regisztrált választóinak kétharmada levélben adta le a szavazatát, ezeket itt már hetekkel a választás napja előtt elkezdték összesíteni. És mert 120 ezerrel több regisztrált demokrata, mint republikánus szavazott levélben, így arra lehetett számítani, hogy viszonylag nagy feldolgozottságnál is még bőven a demokrata elnökjelölt fog vezetni.

Ehhez képest a szavazatok 88 százalékának feldolgozása alapján Donald Trump 50,8:48,3 arányban, összesen csaknem 270 ezer szavazat előnnyel vezet, vagyis a közvélemény-kutatásokat öt százalékponttal múlta felül, és csaknem négyszázezerrel szerzett több szavazatot, mint amire a levélszavazás előzetes adatai alapján számítani lehetett.

Hogy min úszhat el Florida Bidennek? A kubai és venezuelai származású szavazókon. A latino szavazókat felületesen a demokratákhoz szokás sorolni, de pont a venezuelai és kubai közösség jellemzően konzervatívabb a latino szavazók átlagánál, mivel ők kommunista országokból menekülve választották új hazájuknak az Egyesült Államokat. Miami-Dade megyében, ami hagyományosan a demokraták floridai fellegvára, nagyon nagy arányban élnek venezuelai és kubai bevándorlók, ez pedig érződik is a szavazatokon:

Míg Hillary Clinton kétharmados fölénnyel nyert itt 2016-ban, az első eredmények alapján Biden fölénye mindössze 9 százalékpont, Trump 150 ezerrel szerezhet itt több szavazatot, mint 2016-ban, amikor amúgy simán nyerte az államot.

Két másik floridai megye adatai szintén Trump győzelmét jelzik előre. Pinellas megyében ugyan Trump most a jelek szerint veszíteni fog, miközben négy éve nyerni tudott, de arányaiban alig maradt el négy évvel ezelőtti eredményétől. Amerika legidősebb átlagéletkorú megyéjében, Sumterben is hozni tudta négy évvel ezelőtti eredményét.

Hogy ez mit jelent? Hosszabb távon talán azt, hogy a hagyományosan ingadozó Florida egyre stabilabban republikánus állammá alakul. És hogy ezen a választáson mit jelent? Egyelőre nem sokat, a floridai győzelem csak Trumpnak volt kulcsfontosságú, ő aligha nyerhetne, ha itt veszít, Bidennek viszont a 29 floridai elektor nélkül is bőven van még esélye a győzelemre.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!