Emily Harrington nem az első nő, aki egy nap alatt szabadmászásban jutott fel az El Capitan csúcsára

sport
2020 november 07., 15:21

Frissítés: korábban a Guardian beszámolójára támaszkodva azt írtuk, hogy Emily Harrington mászott fel elsőként szabadmászásban az El Capitanra, de mint a sziklamászás-ügyben rendkívül jártas Pokmajom írja, ez így ebben a formában nem igaz.

Ugyanis „valójában a sziklamászás nagyasszonya, Lyn Hill volt az első 1994-ben, aki szabad mászásban (a mászáshoz a kötelet és a különböző technikai eszközöket csak biztosításra használva) 1 nap alatt feljutott az El Capitan tetejére a Nose nevű útvonalon. Ezt azután még két másik hölgy is megismételte, Steph Davis és Mayan Smith-Gobat a Freerider néven ismert útvonalat mászták végig szabadon 1 napon belül 2004-ben illetve 2011-ben.Emily Harrington, tehát valójában a 4. nő aki 1 nap alatt szabad mászás stílusban, csak a saját testi adottságaira és a szikla formákra hagyatkozva jutott fel a híres sziklacsúcsra. Ugyanakkor valóban az első nő és a negyedik sziklamászó, aki a Golden Gate nevű mászóúton”. A hibáért elnézést kérünk!

Ez meg az eredeti hír volt:

21 óra és 13 perc, 51 másodperc alatt jutott fel Emily Harrington az amerikai Yosemite nemzeti parkban lévő 914 méter magas gránitsziklára, amit csak El Capitan néven szokás emlegetni.

Ezzel Harrington mindössze a negyedik mászó, aki szabadmászásban jutott fel egyetlen nap alatt a híres sziklára, és ő lett az első nő, aki megtette ezt.

photo_camera Fotó: DUCEPT Pascal/hemis.fr via AFP

A Guardian beszámolója szerint Harrington számára kifejezetten fontos volt, hogy az első nőként képes volt erre, mivel ebben az erősen férfiak által dominált sportban sokáig úgy érezte, mintha kívülálló lenne, nem tartozna oda. De a sok órán át tartó mászás során rájött arra, hogy nincs odatartozás vagy nem oda tartozás, nincsenek kész receptek, kreatívnak és kísérletezőnek kellett lennie, hogy megtalálja az utat a szikla tetejére.

A szabadmászók segédeszközök nélkül, csak a szikla természetes adottságait kihasználva jutnak fel, egyedül egy kötél fogja őket, hogy ne zuhanhassanak a mélybe. Az El Capitan a világ egyik legismertebb szabadmászó sziklája, és sokak szerint eleve ebből a nemzeti parkból ered az újkori sziklamászás is.

Harrington nem először jutott fel a csúcsra, a Golden Gate néven ismert utat követve a falon, de korábban egyszer sem sikerült 24 óra alatt megtennie ezt. Ezúttal barátja, Adrian Balligner, egy ismert Everest-mászó és a szabadmászásaival híressé vált Alex Honnold segítette. A sziklafal legnehezebb részén egy ponton megcsúszott a lába és beverte a fejét, vérezni kezdett a feje. Társai ekkor azt hitték, hogy vége, de egy egy órányi pihenő és a seb bekötözése elég volt, tudta folytatni az útját.

„Egy részem azt gondolta, hogy fel kell adnom. De a másik részem azt mondta, hogy ezért vagyok itt, tudtam hogy nehéz lesz, és tartozom magamnak annyival, hogy megpróbáljam még egyszer” – mondta el erről.

Harrington egy korábbi mászásról ugyanezen a sziklán készült egy negyedórás riportfilm is, érdemes azt is megnézni:

link Forrás