Győrben gőzerővel készülnek a karácsonyi vásárra, miközben messze ez a megye a legfertőzöttebb

járvány
2020 november 07., 10:17

Hivatalos döntés még nincs, hogy megtartják-e a szokásos karácsonyi vásárt Győrben, de a szervezők a jelek szerint már készülnek a november végére meghirdetett tömegrendezvényre.

link Forrás

Meg is kérdezték a poszt alatt, hogy tényleg lesz-e a vásár, a válasz szerint lesz.

Győr honlapján nincs arról hír, hogy lefújták volna a vásárt, de egyelőre nem is hirdetik. Győr rendezvényterén, a Dunakapu téren már elkezdték kiépíteni a jégpályát.

A környező országokban már a magán összejöveteleket is erősen korlátozzák, nemhogy a sok embert megmozgató rendezvényeket. Nálunk egyelőre előkészület alatt van egy olyan vásár, ahol szabadtéren ugyan, de viszonylag szűk helyen állnak a bódék, a maszkviselést pedig erősen gyengíti, ha közben forralt borozik és sültkolbászozik a vásár vendége.

photo_camera Tavalyi kép a vásárról

Ráadásul jelenleg messze Győr-Moson-Sopron megye a legfertőzöttebb, ha százezer főre számoljuk ki az elmúlt egy vagy két hétben regisztrált új fertőzöttek számát.

Kéthetes ciklusban százezer főre az új fertőzöttek száma:

link Forrás

A győri Petz Aladár kórház orvosa nemrég posztolt kétségbeesetten, hogy megtelt a kórház covidos betegekkel. A posztját a kórház is megosztotta.

link Forrás

Győr polgármestere, Dézsi Csaba András a Győr+ rádiónak azt mondta a vásárról (21:40-től van erről szó), hogy ő alapból azt javasolja, hogy minden rendezvényt tartsanak meg, amit csak lehetséges a mostani szabályok mellett.

A belvárosi adventi rendezvények szerinte szerencsére kültériek, így kisebb a fertőzésveszély, és olyan fellépőket kerestek, akikre nem lesz nagy tombolás, de „meghozzák a belvárosi hangulatot, ami karácsony tájékán nagyon nagyon fontos”. Dézsi szerint az emberek kimerültek már. A covidnál pedig nemcsak a fertőzés által okozott gyulladások vagy légzési nehézségek okozhatnak bajt okoznak, hanem a lelki problémák is sokkal inkább előjönnek az emberből. Ezért szükség van arra, hogy megadják az ünnep hangulatát, megpróbálják ezt biztosítani, a szabályok betartásával. A győri polgármester egyébként az ugytudjuk.hu cikke alapján kevés információt oszt meg a város járványügyi helyzetéről.