Szijjártó: Nagyon durván változnak a tünetek egy napon belül is

POLITIKA
2020 november 10., 18:38

„A helyzet az, hogy ez elmúlt több, mint egy hétben a Covid esetében szóba jöhető tünetek szinte teljes tárháza végig vonult rajtam,” mondta a HírTV kedd esti műsorában a koronavírusos Szijjártó Péter. A külügyminiszter hozzátette: szerencsére a tüdőgyulladás egyelőre elkerülte, "de ezen kívül a fejfájástól kezdve, az orrduguláson, a torokfájáson, az izomfájdalmon keresztül a hasmenésig minden megvolt."

„A helyzet az, ha a nap kezdetén felteszik a kérdést, hogy hogy vagyok meg aztán a nap végén is felteszik, akkor a válaszok sajnos nem ugyanazok. Nagyon durván változnak a tünetek egy napon belül is. Minden, amit a koronavírusról elmondtak az orvosok, hogy nagyjából mi várható, az sajnos beigazolódik”

állapította meg.

link Forrás

Szijjártó nem tudja, hogy hol fertőződött meg, elmondása szerint közvetlenül azelőtt, hogy elindult Kambodzsába, tesztelték, és negatív volt. Az országban alig 10-11 órát töltött, igaz, számos egyeztetésen vett részt, sok emberrel találkozott. A nap végén továbbrepült Thaiföldre, ahol ismét tesztelték, és kiderült, koronavírusos.

Múlt hét szerdán derült ki, hogy pozitív lett Szijjártó Péter Thaiföldön elvégzett koronavírus tesztje. A külügyminiszter Kambodzsából érkezett, ahol a Facebookra feltöltött fotók és videók szerint nem mindenhol viselt maszkot. Mindkét országot messziről kerüli a második hullám, a 16 milliós Kambodzsában az elmúlt két hónapban összesen 18 fertőzöttet találtak. Miután kiderült, hogy a magyar külügyminiszter fertőzött, több mint ezer embert teszteltek. Eddig három pozitív esetet találtak: két magas rangú kambodzsai tisztviselő (a Kamdozsai Néppárt szóvivője és az agrártárca helyettes főtitkára) mellett koronavírusos Őry Csaba is, Magyarország kambozsdai (és vietnami) nagykövete is.