II. János Pál és Benedek pápa is tudott a bíboros zaklatási ügyeiről, de nem indítottak vizsgálatot

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

Minden pápa és számtalan egyházi vezető tudott a McCarrick bíboros elleni vádakról, de húsz éven keresztül nem vizsgálták ki érdemben az ügyét – röviden és sarkítva így összegezhető annak a vatikáni jelentésnek a tartalma, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra.

A 460 oldalas dokumentum - amelyet angolul itt lehet végigolvasni - nem Theodore E. McCarrick korábbi washingtoni érsek tetteiről szól, azokról az egyház már kimondta az ítéletet, amikor 2019-ben a Hittani Kongregáció megállapította: McCarrick bűnös a hatalommal és a gyónás szentségével való visszaélésben, illetve a 6. parancsolat megsértésében, mivel szexuális kapcsolatot kezdeményezett több kis- és több felnőtt korúval. Mióta kizárták a papi rendből, a most 90 éves bukott főpap visszavonultan él. A Ferenc pápa által kezdeményezett és a Vatikáni Államtitkárság által lefolytatott vizsgálat során előkerültek ugyan az áldozatok tanúvallomásai, de a fő cél az volt, hogy megállapítsák a katolikus hierarchia egyes tagjainak felelősségét.

A vizsgálat nyilvánosságra kerülése önmagában esemény, és felvet nyugtalanító kérdéseket. Miért pont McCarrick ügyében készült ilyen példátlan mélységű kutatás, amikor az egyházon belüli gyerekmolesztálási ügyek tízezreiről tudunk? Miért nem vizsgálták ki az eltussolással vádolt számtalan püspök tevékenységét hasonló alapossággal, illetve ha születtek ilyen eredmények, akkor azokat miért nem hozták nyilvánosságra? A Vatikán nem ad egyértelmű választ ezekre a kérdésekre, de nem nehéz kitalálni, mi volt a különleges bánásmód oka.

Aki a legmagasabbról bukott

Először is az, hogy McCarrick nagyon nagy ember volt a katolikus egyházban, aki aztán nagyon nagyot bukott. 2001-ben lett Washington érseke, amely nem csak az egyházban jelentett kiemelt szerepet, hanem a fővárosi politikában is. McCarricket személyesen Bill Clinton tüntette ki és laudálta, de már a kilencvenes évek közepétől fontos diplomáciai megbízásokat kapott az amerikai külügytől. George W. Bush a barátjának nevezte és többször szerepelt vele közösen, de például Biden fiát is ő temette.

A Fehér Házban sétálgat McCarrick, Condoleezza Rice nemzetbizonsági tanácsadó, Bono és Bush elnök 2002-benFotó: STEPHEN JAFFE/AFP

McCarricket szintén 2001-ben bíborossá avatták, amivel a pápaválasztó főpapok szűk világelitjének része lett. Az évtizedek során különböző központi vatikáni hivatalokban töltött be számtalan pozíciót, rengeteget utazott és tárgyalt - mindemellett pedig az adománygyűjtés mágusaként ismerték. Adakozott a közös kasszából vitathatatlanul nemes célokra is, de tavaly decemberben a Washington Post megszerezte azoknak az átutalásoknak a dokumentációját, amelyeket mintegy száz olyan egyházi vezetőnek küldött, akinek hatása volt a karrierjére és az ellene felhozott vádak kezelésére. Köztük volt a két előző pápa, II. János Pál és Benedek is (korábbi munkatársaik nem kommentálták ezt az információt). Más egyházi méltóságok úgy nyilatkoztak, hogy az ilyen ajándékok bevett szokásnak számítanak a Vatikánban ünnepek idején, a pénzt jótékony célokra fordították, illetve továbbították az egyház hivatalos számláira. A most kiadott jelentés elismeri ezeknek az ajándékoknak a létét, de azzal a részletesen nem indokolt feltételezéssel él, hogy azok nem befolyásolták döntően McCarrick sorsát.

Ő volt az első bíboros az egyház évezredes történetében, akire a legsúlyosabb egyházi büntetést, a laicizálást rótták ki, 

vagyis kizárták a papok rendjéből, illetve akit az egyház elítélt gyerekmolesztálásért. De még ez sem teszi érthetővé, miért szegte meg az eddigi szokásrendet Ferenc pápa, miért hozta nyilvánosságra a McCarrickre vonatkozó belső iratokat, miért engedett minden eddiginél nagyobb betekintést a katolikus egyház döntéshozatali módszereibe.

Ferenc pápa indokai valószínűleg legalább részben politikaiak, ha nem egyenesen személyesek. Két évvel ezelőtt egy hatalmas botrányt kiváltó levélben a Szentszék korábbi washingtoni nagykövete, Viganó érsek azzal vádolta meg a pápát, hogy személyesen tussolta el McCarrick bűneit és úgy általában a papi pedofíliát, nem is beszélve a Vatikánt behálózó „meleg maffiáról”. Viganó később több levelet is közzétett, de ezek olyan mennyiségű tárgyi tévedést és alaptalan vádat tartalmaztak, hogy egy idő után már nem sok vizet zavartak. Az első levél azonban állítólag nagyon érzékenyen érintette a pápát, nem kevésbé a konzervatív egyházi körök és a politikai szélsőjobboldal azonnal meginduló támadása. A Vatikán napokon belül közzétette, hogy mintegy válaszként publikálják majd a McCarrick-jelentést.

A három pápa

Nem olvastam végig a 460 oldalas szöveget, de az már az egyes részekbe belekattintva, illetve a kutatás vezetői összefoglalójából is nyilvánvaló, hogy sok egyházi vezetőt terhel felelősség azért, hogy a McCarrick ellen sorozatosan és évtizedeken át érkező bejelentéseket nem vizsgálták ki. Legkésőbb 1993-ban és 94-ben eljutott több püspökhöz és a pápa környezetéhez, hogy vannak vádak a szeminaristákhoz nem megfelelő módon közelítő McCarrickről. Amikor 2000-ben II. János Pál döntést hozott washingtoni kinevezéséről, a vádakat már négy kategóriába lehetett sorolni a jelentés szerint, és ezeket a New York-i érsek el is küldte a pápának: 

  • egy pap azt állította, hogy McCarrick zaklatta, 
  • egy névtelen levél szerint az unokaöccseit is molesztálta,
  • közismert volt, hogy fiatal férfiakat invitál az ágyába,
  • illetve hogy a papnövendékek is az ágyában alszanak, ha elviszi őket a tengerparti rezidenciájába.

McCarrick a pápa titkárának írt levélben tagadta, hogy valaha bárkivel szexuális kapcsolatot létesített volna, bár azt elismerte, hogy „meggondolatlanság” volt fiatal fiúkkal egy ágyban aludnia. A vatikáni nagykövet ezután vizsgálódni kezdett, ami kimerült abban, hogy levelet írt a környék négy püspökének, akik közölték vele, hogy McCarrick valóban rendszeresen egy ágyban alszik fiatalemberekkel, de ők konkrét szexuális visszaélésekről nem tudnak. Ennyi elég volt II. János Pálnak, hogy kinevezze érseknek, majd bíborosnak McCarricket, rendes vizsgálat nem indult.

McCarrick érkezik a Vatikánba 2003-banFotó: PATRICK HERTZOG/AFP

XVI. Benedek pápa a megválasztása után megismerte a McCarrickre vonatkozó információkat, és meghosszabbította a kinevezését. Nem sokkal később azonban egy egyházi vizsgálat során, új információk alapján már szavahihetőnek minősítették McCarrick első vádlóját, a papot, akinek véleményét korábban azért hagyták figyelmen kívül, mert maga is molesztált gyerekeket. A pápa lemondatta McCarricket, de az okokról nem tájékoztatta senki a nyilvánosságot. Benedek tanácsadói javasolták, hogy indítsanak formális eljárást a bíboros ellen, de a pápa ezt elutasította, és - ahogy a jelentés fogalmaz - inkább McCarrick lelkiismeretére akart hatni. Először, 2006-ban a pápa egyik legfőbb bíborosát küldte el egy szóbeli üzenettel McCarrickhez, hogy az lépjen hátrébb a nyilvánosságtól és minél kevesebbet utazzon „az egyház érdekében”. Két évvel később ugyanaz a bíboros a javaslatokat írásba is adta, alighanem nem függetlenül attól, hogy McCarrick bizony nem fogta vissza magát, pozíciókat vállalt és utazgatott. 

Arra viszont tényleg nem nagyon van jóhiszemű magyarázat, hogy McCarrick hogyan maradhatott - ahogy azt a jelentés kiemeli - különböző nemzetközi szervezetek és vatikáni hivatalok alkalmazásában, ha közben a Vatikán írásba adta neki, hogy éljen visszavonult életet. 

Akkoriban már az említett Viganó érsek, a Ferenc pápát vádló hírhedt levelek szerzője volt a Szentszék nagykövete Washingtonban, így az ügy kezelése is részben hozzá tartozott, McCarrick neki küldte rendszeres jelentéseit utazásairól és közéleti tevékenységéről, amelyektől ugye a pápa elvileg eltanácsolta. Vatikáni utasításra Viganónak kellett volna kivizsgálnia a harmadik névvel jelentkező áldozat vallomásának igazságtartalmát, de ő ezt nem tette meg.

Vagyis II. János Pál és Benedek egyaránt hosszan és hivatalosan foglalkozott McCarrick ügyével, tudtak róla, hogy több ember egymástól függetlenül szexuális visszaélésekkel vádolja, mégsem kezdeményeztek eljárást, és nem hogy a világi hatóságokat nem értesítették, hanem még az egyházi vizsgálatok létező eszközeit sem vették igénybe. II. János Pál esetében ezek a megállapítások annál is súlyosabbak, hogy ő nem csupán egykori pápa, hanem katolikus szent. 

Ferenc pápa és Theodore McCarrick bíboros 2015-benFotó: JONATHAN NEWTON/AFP

A 2013-ban megválasztott Ferenc pápa, ha hihetünk a jelentésnek, annyiban felelős mindezekért, hogy megbízott elődei ítéletében, és nem kezdeményezte az ügy felülvizsgálatát. McCarrick ugyan aktív maradt Ferenc pápasága alatt is, de a nyolcvanas évei közepén-végén járó, nyugdíjas bíboros nem volt az érdeklődés középpontjában. Ferenc pápa a jelentés szerint egy-két alkalommal beszélt közvetlen beosztottjaival az ügyről, de írásos bizonyítékokat nem látott, és úgy általában abban a hiszemben volt, hogy az ügyet II. János Pál kivizsgálta, ahogy azt is tudta, hogy Benedektől származnak azok a „javaslatok”, amelyek szerint McCarricknek élnie kellett volna.

Végjáték

Ha Benedek vagy Ferenc pápák csak kis erőfeszítést tettek volna a kutakodásra, akkor eljuthattak volna hozzájuk azok a bírósági iratok, amelyek tanúsága szerint két amerikai püspökség kártérítést fizetett két papnak, akik McCarrick áldozatainak mondták magukat. Az eljárások 2005 és 2007 között zajlottak, és 2010-ben a téma egyik ismert kutatója nyilvánosságra is hozta ezeket az amúgy részben nyilvános dokumentumokat. 

Nagy médianyilvánosságot azonban csak azután kaptak McCarrick ügyei, hogy a New York-i érsekség 2017-ben megalapozottnak nyilvánította egy férfi vallomását, amely szerint McCarrick ötven évvel korábban, 16 évesen molesztálta őt. Ezután sorra álltak elő az áldozatok, és 2019-ben az egykori bíborosnak el kellett hagynia az egyházat.

Ferenc pápa a jelentés publikálásával visszavág konzervatív kritikusainak, tesz egy látványos, bár egyszeri lépést az átláthatóság felé, de nem válaszolja meg a kérdést, hogy miért így működött a katolikus egyház vezetése az elmúlt évtizedekben, és azt is csak sejthetjük, hogy hány ilyen jelentést lehetne még írni. (National Catholic Reporter, New York Times)