Gulyás: A választási törvény módosításának az égvilágon semmi köze az ellenzékhez

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

„A közélet a járvány időszakában sem mentes a kisstílű vitáktól” - mondta Gulyás Gergely miniszter az internetre költözött kormányinfón, ahol az újságírók már nem kérdezhetnek élesben. 

Azokra törvénymódosításokra célzott, amiket kedden késő este, a járványügyi szigorítások előtti órákban terjesztettek be az országgyűlés elé. Gulyás ezt egyszerűen azzal magyarázta, hogy az állampolgárokhoz hasonlóan a parlamenti képviselőknek is dolgozni kell. 

A kormány módosítaná a választási törvényt, és előírná, hogy csak azok a pártok állíthassanak országos listát, amelyek 27 helyett 50 egyéni körzetben állítanak jelöltet. Gulyás azt mondta, ezzel a kamupártok ellen akarnak fellépni

„Bár különböző elemzések jelentek meg, de ennek az égvilágon semmi köze nincs az ellenzéki pártok indulásához” - mondta. Azzal érvelt, hogy az ellenzéki pártok eddig is azon vitatkoztak, egy vagy két listán induljanak-e, ezután is mindkettőre lehetőségük van.

Technikailag a két listás változat valóban lehetséges, de a törvénymódosítás nagyon megnehezíti a lehetőségét. „Teljesen ellehetetlenítené ugyanis az előválasztás megszervezését, ha fele - fele arányban kellene osztoznia a két listát állító tömbnek a jelölteken, ráadásul az előírt földrajzi előírásokat is figyelembe kellene venni. Ezt csak előre kialkudott felosztással lehetne teljesíteni, holott teljesnek látszik az ellenzéki konszenzus abban, hogy a jelölteket előválasztásokon kellene kiválasztani” - írtuk elemzésünkben. 

A módosítás lehetővé teszi azt is, hogy magáncélra a választók lefotózzák a szavazólapjukat. Az ellenzéki pártok attól tartanak, ez az utolsó elvi lehetőségét is elhárítja a választási csalásoknak. 

Gulyás erről azt mondta, szerinte a Nemzeti Választási Bizottság legutóbb is téves határozatot hozott erről: ha az ember nyilvánosságra akarja hozni a szavazatát, megteheti. A strasbourgi bíróság is előírja, hogy a választók eldönthetik, élnek-e a választójog titkosságával. 

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó