Tizenhat nem lakás célú ingatlantól válna meg a budapesti V. kerületi önkormányzat, köztük olyanoktól is, amelyek több százmillió forintot érnek, írja a Telex. Az irodahelyiségek, üzletek a Deák téren, a Dorottya, a Semmelweis, a Steindl Imre, a Váci, a Zoltán és a Városház utcában találhatók. Értékük összesen 2,7 milliárd forint.
Az ellenzék szerette volna, ha országos napilapban és ingatlanos honlapokon is meghirdetik őket, de a fideszes vezetés nem ment bele, csak a Mai Belváros című helyi lapban teszik közzé a felhívásokat. Az ellenzék szerint ezzel sérül a pályázat nyilvánossága, bár „a Belvárosi Önkormányzat esetében nyilván már annak is örülni kell, hogy egyáltalán hajlandók ingatlanértékesítésre pályázatot kiírni” - mondta Kovács Alex Gábor frakcióvezető.
A fideszes többség azzal érvelt, hogy a használaton kívüli, leromlott állapotú helyiségekre így is vadásznak a hazai és külföldi befektetők.
A 24.hu októberben írt arról, hogy a belvárosi önkormányzat a nyáron 700 millió forintért adott el kereskedelmi ingatlanokat. Többet úgy adtak el kedvezményesen az ingatlant korábban bérlő cégnek, hogy a cég nem sokkal, akár pár nappal az eladás előtt cserélt gazdát. Így az új tulajdonos, aki korábban nem volt bérlő, élhetett a bérlői kedvezménnyel, és milliókat spórolhatott a belváros legforgalmasabb részein lévő ingatlanokon.