Meghalt Méray Tibor

96 éves korában elhunyt Méray Tibor, Kossuth-díjas író, újságíró, Budapest díszpolgára. A Népszava cikke szerint a magyar emigráció egykori jelentős lapjának, az Irodalmi Újságnak a szerkesztőjét Párizsban érte a halál. 

Mint a lap írja, Méray 63 évet élt külföldön, ebből 33 évet kényszerű száműzetésben, de sokáig figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, és az általa vezetett Irodalmi Újság 1956 után a nemzeti ellenállás fontos fóruma volt. 

Méray TiborFotó: Wikipedia

Méray Tibor 1924-ben született Budapesten, már fiatalon újságírással kezdett foglalkozni, első írásai a Népszavában jelentek meg. Fiatalon a kommunista eszmék és a párt híve lett, de aztán felismerve az új rendszer bűneit, szakított a párttal: mint a Népszava írja, az Irodalmi Újságban 1956. október 6-án, Rajk László újratemetésének apropóján megjelent cikkében fogadalmat tett, és ez egy életre meghatározta sorsát: „A ti sorsotok felismerése ölte ki belőlünk a vakhitet. A ti sorsotok felismerése fordított szembe minket a magunk vétkeivel és a zsarnokok korbácsával, börtöneivel, fegyvereivel. A ti tragédiátok tanított meg: soha mást, mint az igazat. Nem fogadkozom, nem ígérgetek, nem esküdözöm. Nem mondok többet, nem is mondhatok, csak kimondhatatlanul keserűen, kínlódva halkan ezt: a mi életünk most már csak annyit ér, amennyit jóvá tud tenni a ti halálotokból…”

Nagy Imre foglyul ejtésének hírére elmenekült az országból, feltehetően az életét köszönhette ennek a döntésnek. Jugoszlávia felé menekülve hagyta el az országot feleségével, kétéves kislányával és barátjával, szerzőtársával, Aczél Tamással, majd később Párizsban telepedett le. 

Méray írta Makk Károly A 9-es kórterem című filmjének forgatókönyvét, Párizsban pedig megírta fő művét, az előbb angolul és franciául megjelent, számos újrakiadást megélt életrajzi könyvét, Nagy Imre élete és halála címmel. 

A lap összegzése szerint Méray Tibor a József Attila-díjat kétszer, 1951-ben és 1952-ben is megkapta, majd 1953-ban koreai tudósításaiért irodalmi Kossuth-díjat kapott. A rendszerváltás után, 1992-ben életművéért Pulitzer-emlékdíjban részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, valamint a Nagy Imre-emlékplakettet egyaránt 1994-ben kapta meg. A Magyar Filmesek Világtalálkozója alkalmából 1996 októberében Arany Pillangó Díjjal tüntették ki. 1997-től a MÚOSZ örökös tagja. A Francia Köztársaság Becsületrendjét 1997 januárjában Budapesten Jacques Chirac elnöktől vehette át. 2000-ben megkapta az Aranytoll elismerést. 2002 októberében az első kitüntetettje volt az abban az évben alapított Nagy Imre Érdemrendnek. 2009-ben Budapest díszpolgára lett.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.