Rakétával lőhették Eritrea fővárosát etióp területről

háború
2020 november 15., 08:39

Szombat éjjel a szomszédos Etiópiából legalább három rakétával csapást mértek Eritrea fővárosára, Aszmarára, a repülőtéren két rakéta csapódott be – mondták el a térségben lévő diplomaták hírügynökségeknek.

Az érintettek egyelőre nem erősítették meg az értesülést, és a Reuters hírügynökség sem tudott utánajárni a történteknek független forrásokból, mert a területen nem működnek a távközlési vonalak.

Etiópiában 11 napja folynak harcok a szövetségi kormány és az ország északi részén található Tigré tartományt magának követelő Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) között.

A tigréi erők szombaton támadással fenyegették meg az Etiópiával szomszédos Eritreát, mert szerintük az segítséget nyújt a konfliktusban az addisz-abebai kormánynak. Bizonyítékkal nem szolgáltak.

Szaleh Mohammed Oszman eritreai külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek szombaton tagadta, hogy az országa érintett lenne konfliktusban.

Eritrea és Etiópia két éve békemegállapodást kötött, de az Iszajasz Afeverki eritreai államfő vezette kormányzat továbbra is ellenséges maradt a tigréi vezetéssel az 1998-2000 közötti háborúban játszott szerepe miatt, amikor annak meghatározó befolyása volt az etióp belpolitikára. Etiópia és Eritrea kapcsolatai Ahmed Ali Abij etióp miniszterelnök 2018-as hatalomra lépése óta normalizálódtak, de Abij megválasztásakor a TPLF kilépett az etiópiai kormánykoalícióból.

A tigréi erők nemcsak Eritreát támadták, de pénteken rakétacsapást mértek az etiópiai Amhara szövetségi tagállam két repülőterére is, mert a tagállam csapatokat vezényelt Tigrébe a központi kormány erőinek támogatására. (MTI)