Polgárháború friss Nobel-békedíjjal

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

November 4-én hajnalban, amikor az egész világ az amerikai elnökválasztásra figyelt, 2019 Nobel-békedíjának győztese határozott lépést tett a polgárháború felé. Abij Ahmed etióp miniszterelnök gondosan lekapcsolta a telefont és az internetet hazája észak-keleti részén Tigray (Tigré) szövetségi államban, rendkívüli állapotot jelentett be a régióban, és közölte, hogy utasította a hadsereget, állítsák ott helyre a rendet. 

Abij Ahmed november 4-én hajnalban bejelenti a Tigray elleni hadműveletetFotó: -/AFP

Abij szerint miután a szövetségi állam vezetői „átléptek egy vörös vonalat” azzal, hogy nyíltan dacoltak az addisz-abebai kormány hatalmával, neki nem volt más választása, mint megparancsolni a katonaságnak, hogy „végezzék a dolgukat, mentsék meg az országot és a régiót”.

Az etióp csodagyerek

Abij Ahmed 2019 októberében a húsz éve fennálló eritreai-etióp szembenállást feloldó, az előző évben megkötött békemegállapodásért kapott Nobel-békedíjat. Már akkor is sokan figyelmeztettek, hogy egy számtalan sebből vérző, folyamatosan a szétszakadás szélén táncoló ország regnáló miniszterelnökének nem feltétlenül jó ötlet ilyen kitüntetést adni, de a norvég Nobel-bizottság megelőlegezte a bizalmat.

A norvégok aztán gyorsan kényelmetlen helyzetbe kerültek, amikor az év decemberében a díjátadóra Oslóba utazó Abij közölte, semmilyen olyan eseményen nem hajlandó részt venni, ahol újságírók, vagy akár csak gyerekek kérdéseket tehetnek fel neki.

Azt meg kell adni a norvégoknak, hogy Abij akár jó díjazott is lehetett volna. Abij, akit etióp szokás szerint a keresztnevén szokás nevezni, 1978-ban született egy muszlim apa 13. gyerekeként egy keresztény anyától, akinek a hatodik gyereke volt. Ő azonban nem apja vagy etióp ortodox anyja vallását követte, hanem a pünkösdi protestantizmust, aminek köszönhetően sikerült kívül kerülnie a hazáját megosztó számtalan konfliktus egyikén, az ortodoxok és muszlimok szembenállásán.

Az évtizedeken át a szegénység és az éhezés szinonimáját jelentő Etiópiában már Abij 2018-as hatalomra jutása előtt meglódult a gazdaság, ami akkor már több mint egy évtizede évente 10 százalék körül bővült. A bőséges olcsó munkaerőnek köszönhetően Etiópia mára a délkelet-ázsiai országok elől szipkázza el a textilipari befektetőket, és az országba annyi tőke áramlik, jó részben Kínából, hogy mára az egykor a világ legnagyobb falujának számító Addisz-Abebában magasvasút siklik a csillogó irodaépületek közt. Természetesen ettől még nagyon sok etióp ember nagyon szegény, de, és ez korábban elképzelhetetlennek tűnt, ma az ország fekete-afrikai mércével már egyáltalán nem áll olyan rosszul.

Abij nem csak megörökölt egy vágtató gazdaságot, hanem maga is sokat tett az etiópok boldogulásért, liberalizálva és lazítva az ország törvényeit. Több tízezer politikai foglyot engedett szabadon, engedélyezte a korábban betiltott ellenzéki pártok működését, és a sajtót is lényegesen szabadabbá tette. A leglátványosabb intézkedése azonban kétségtelenül az Eritreával kötött béke volt.

Amhara milicistaFotó: EDUARDO SOTERAS/AFP

A kulturálisan sok szempontból hasonló két szomszédos ország Hailé Szelasszié etióp császár ügyes nemzetközi politikai manőverezésének köszönhetően egyesült 1950-ben. Az eritreaiak ez ellen gyakorlatilag azonnal küzdeni kezdtek, hamarosan fegyverrel is, és a polgárháború akkor is folytatódott, amikor a császárt elkergették Mengisztu brutális kommunistái. Az ő bukása után Eritrea 1993-ban végül kivívta a függetlenségét, 1998-2000 között azonban újabb háború következett Etiópiával, és a két ország közötti feszültség egészen 2018-ig maradt is, amikor végre Abij és Eritrea kegyetlen diktátora, az etiópok elleni küzdelem egykori hőse, Isaias Afewerki megállapodtak a békéről. A két vezető megölelte egymást, a két nép is egymás nyakába borult, a norvégok pedig úgy érezték, hogy ezért jár a Nobel (bár az nem világos, hogy ahogy Peres, Rabin és Arafat 1994-ben, most miért nem kaphatta meg mindkét fél a békedíjat).

Jugoszlávia Etiópiában

Két év távlatából nézve az is elképzelhető, hogy Abijnak azért lett hirtelen sürgős az eritreai béke, mert érezte, hogy hamarosan lesz elég baja hazáján belül is. A közel 100 jelentősebb népcsoport által lakott Etiópiát Abij hatalomra jutásáig ugyanis vasszigorral irányították Addisz-Abebából. Előbb a császárok, utánuk a kommunisták, majd az a Meles Zenawi, aki 1991 és 2012-es halála közt egyre diktatórikusabban vezette az országot.

A mai Etiópia politikai berendezkedését leginkább Tito Jugoszláviájához szokás hasonlítani, bár a kelet-afrikai viszonyok a Balkánnál is lényegesen bonyolultabbak. A Meles vezetésével 1995-ben elfogadott alkotmány az országot kilenc szövetségi államra osztotta, többségük határait egy-egy, az országban élő nagyobb népcsoport által őshazájuknak tartott területtel többé-kevésbé összhangban kijelölve.

Az ország etnikai összetétele azonban lényegesen bonyolultabb annál, hogy mindenki számára elfogadható módon, igazságosan fel lehessen osztani kilenc darabra, ezért a rendszerbe kódolva van a konfliktus lehetősége. Amíg egy erős addiszi vezető ezeket kordában tudta tartani, akárcsak egykor Jugoszláviát Tito, ezek a konfliktusok csak a mélyben forrtak. Amint az erős központi hatalom megszűnt, minden elfojtott feszültség kirobbant.

Tigrayi katonai ellenőrzőpontFotó: EDUARDO SOTERAS/AFP

A potenciális robbanásnak már a Nobel előtt is voltak jelei, többek közt ezért is mondták sokan, hogy a norvégok kicsit elkapkodták Abij díjazását. Azóta viszont romlott a helyzet, amin már az sem tudott javítani, hogy az utóbbi másfél évben a miniszterelnök határozottan elkezdte visszanyesni liberalizáló intézkedéseit, amibe az internet rendszeres lekapcsolásától politikai ellenfelek rejtélyes, de erőszakos haláláig minden belefért. 2019 áprilisában például a hadsereg főparancsnokát és Amhara szövetségi állam vezetőjét is megölték.

Az Amhara régió és az amhara nép különösen fontos Etiópiában, mert bár ők csak a második legnagyobb népcsoport az oromók mögött, a legnagyobb hatalom hagyományosan az ő kezükben összpontosult. Abij alatt azonban még az amhara nacionalisták is mozgolódni kezdtek, mert nem tetszett nekik, hogy a magukénak tekintett Etiópiában egyre több nép akar egyre nagyobb függetlenséget.

A szétesés felé

2019-ben egymást követték a különböző kisebb-nagyobb népek jogos és kevésbé jogos sérelmeiből fakadó, egyre súlyosabb konfliktusok. Oromia szövetségi államban több tucat halálos áldozata volt a zavargásoknak, majd miután a közel 8 milliós sidama nép is kivívta magának a szövetségi állami státuszt, hirtelen minden nagyobb nép és kisebb törzs forrongani kezdett.

(Fontos megemlíteni, hogy valójában senki nem tudja, hogy sidamából, vagy bármilyen más népből pontosan hány él Etiópiában, ahol 2007-ben sikerült utoljára népszámlálást tartani, a 2017-est többször is el kellett halasztani különböző okokból. A világban a Libanontól Észak-Macedóniáig terjedő példák azt mutatják, hogy ahol az etnikai hovatartozás olyan kényes téma, hogy egy népszavazás lebonyolítását is lehetetlenné teszi, ott elég borús a jövő.)

Az etnikai villongások eredményeként ma a 110 millió lakosú Etiópiában 3 millió országon belüli menekült van. Az így eleve a teljes káosz szélén billegő országba érkezett meg 2020 elején a koronavírus. Bár magát Etiópiát a járvány eddig relatíve enyhén érintette, az azt követő világgazdasági válság az etióp gazdaság kilátásaira is nagyon rosszul hatott. A 2020 augusztusára tervezett parlamenti választást a járvány miatt 2021-re halasztották, ami elég rosszul vette ki magát egy olyan országban, ahol sokan éppen a lapok újraosztására vágytak.

November 1-én Oromo szövetségi államban 54 amharát öltek meg egy támadásban, amit feltehetően az Oromo Felszabadítási Front hajtott végre három falu ellen. Etiópiában sok fegyver van a lakosság kezében, az ország délkeleti részén máig lehet egy rövidnadrágon kívül gyakorlatilag csak egy kalasnyikovot viselő férfiakat látni, és így a véres, etnikai alapú összecsapások lehetősége mindig ott van a levegőben. Végül mégsem egy ilyen borította lángba az országot, hanem a központi addiszi hatalom támadása Tigray ellen.

Tigray fellázad

A szövetségi államot irányító tigrinya nép ugyan csak Etiópia lakosságának nagyjából 6 százalékát adja, de hagyományosan ennél jóval nagyobb súlya volt az ország irányításában. A kopár hegyvidéken élő tigrinyák mindig jó harcosok voltak, a tigrinya születésű Meles Zenawi is a Mengisztu elleni véres polgárháborúban lett ismert a Tigrayi Népi Felszabadítási Front (TPLF) vezetőjeként. Mindennek köszönhetően itt az országhoz képest jó az infrastruktúra, és kifejezetten jól felszereltek a helyi biztonsági erők is.

Tigray színeire mázolt ló a régió fővárosában, Mekellében a TPLF fegyveres küzdelmének 45. születésnapjáról megemlékező ünnepségen, 2020 februárjában Mekelle városábanFotó: MICHAEL TEWELDE/AFP

Ennek fényében nem meglepő, hogy Abijnak hatalomra jutása óta a legtöbb gondja Tigrayben akadt. Amhara és Tigray szövetségi államok határvidékén egyébként is gyakoriak voltak a konfliktusok, a TPLF viszont az utóbbi években nyíltan szembeszállt az addiszi kormánnyal. Ők voltak az egyetlen nagy regionális kormányzópárt, amely nem volt hajlandó beszállni Abij nagykoalíciójába, és annyira nem értettek egyet az idei parlamenti választás elhalasztásával, hogy szeptemberben Tigrayben csakazértis megtartották a szavazást.

Innentől kezdve nyílt szembenállás volt Abij és a TPLF közt, a miniszterelnöknek már csak valami ürügy kellett a rendrakáshoz. Ezt végül a tigrinyák azzal adták meg, hogy nem voltak hajlandóak elfogadni az etióp hadsereg Addisz-Abebából elrendelt átszervezését, ami a katonaság tigrinya részéhez is új parancsnokokat nevezett volna ki. Ezt követte az amerikai választás leple alatt elrendelt rendkívüli állapot és az addiszi kormányhoz hű csapatok beküldése Tigraybe.

Mivel internet- és telefonkapcsolat továbbra sincs Tigrayben, nem lehet pontosan tudni, hogy az utóbbi napokban mi történt Északkelet-Etiópiában. Annyi biztosnak tűnik, hogy az etióp hadsereg Tigrayben állomásozó, tigrinyákból álló része, vagy legalábbis annak túlnyomó többsége egyszerűen átállt a TPLF-hez, és vitte magával a fegyvereit is, a géppisztolyoktól a légvédelmi rakétákig. Abij pedig a katonai műveletek megkezdése után lecserélte külügyminiszterét és a hadsereg főparancsnokát.

Újságírók és humanitárius szervezetek szerint az etióp csapatok is szenvedtek el veszteségeket, mert Amhara szövetségi állam északi részének kórházaiba folyamatosan érkeznek a frontvonal mögé visszaszállított sebesültek és halálos áldozatok. Hogy a TPLF és a tigrinya civilek milyen veszteségeket szenvedtek, arról senkinek nincsenek megbízható információi. Több tucat halálos áldozatról érkeztek már onnan is hírek, de senkit nem lepne meg, ha a valóság ennél nagyságrendekkel rosszabb lenne.

Polgár- és regionális háború

A különböző regionális és globális nemzetközi szervezetek önmérsékletre szólították fel a feleket, de egyelőre semmi jele nincs annak, hogy akár Abij akár a TPLF élén álló Debretsion Gebremichael hátrébb szeretne lépni. Talán polgárháborúnak még túlzás nevezni azt, ami most Tigrayben zajlik, de az egészen biztos, hogy a helyzetben benne van annak a lehetősége, és ezek az etióp-eritreai határvidéken zajló háborúk az utóbbi évtizedekben is véresek, kegyetlenek és nagyon hosszadalmasak voltak. Hogy aztán a harctéren egyik fél se legyen képes legyőzni a másikat, és csak politikai egyezséggel sikerüljön lezárni a millióknak szenvedést okozó konfliktust.

Tigrayi táj tigrinya papok felvonulásávalFotó: DENIS-HUOT Michel / hemis.fr/hemis.fr via AFP

Eritreát azért is említeni kell, mert Abijnak most különösen jól jöhet, hogy már békét kötött a szomszédos országgal. Isaias Afwerki elnök és a tigrinyák évtizedek óta esküdt ellenségek, a TPLF pedig most joggal tarthat attól, hogy nem csak Addisz-Abeba felől, hanem északról, az eritreai főváros Asmara irányából is megszorongatják Tigrayt.

Az igazi rémálom pedig az lenne, ha a tigrayi konfliktus az egyébként is robbanékony kelet-afrikai régió még több országára átterjedeni. Ahogy az International Crisis Group nevű NGO figyelmeztet, az Etiópiához hasonlóan megosztott Szudánban és Szomáliában élő különböző nép- és érdekcsoportok közt Etiópiának, Tigraynek és Eritreának is megvannak a maga szövetségesei, akiket egy szélesedő konfliktus magával ránthat. Ha pedig a harcok egyre hevesebbek lesznek, az még több menekülttel járhat Etiópiában. Ezek csak lehetséges forgatókönyvek, az azonban biztos, hogy elsősorban 2019 Nobel-békedíjasának köszönhetően Etiópia most eljutott annak a szakadéknak a szélére, amiből alig néhány éve sikerült kikászálódnia.