Napok óta nincs víz Minszk legellenzékibb kerületében

külföld
2020 november 18., 20:59

Három napja nincs víz a belarusz főváros Novaya Borovaya nevű kerületében, ahol nagyjából tizenötezren laknak. A hatóságok azt állítják, dolgoznak a probléma megoldásán, de több helyi lakos úgy gondolja, hogy a közműszolgáltató szándékosan akadályozza a vezetékek javítását.

A 2020-as választásokon a kerületi lakosok 90 százaléka szavazott Lukasenka kihívójára, Szvjatlana Cihanouszkajára.

A kerületi házak többségében vasárnap, november 15-én ment el a víz. Ezt a lakók jelentették, és még aznap helyre is lett állítva a szolgáltatást. Pár órával később azonban újból elzárták a vizet, azóta, három napja csak néhány házban van csordogáló, gyenge nyomású víz. A kerületben egy iskola és két óvoda is be kellett, hogy zárjon a vízhiány miatt.

link Forrás

A vizet egy sérült szelep miatt zárták el, egy belarusz hírportál szerint egy ilyen hiba kijavítása három-négy órába telik. A vízszolgáltató cég több, mint 24 órával a vízelzárás után reagált csak az esetre, állításuk szerint minden tőlük telhetőt megtesznek. Szakértői vélemények szerint a sérült szelep nem csak szimplán meghibásodott, hanem szándékosan tönkretették.

Az ügyre az elnök, Lukasenka figyelmét is felhívták, aki arra utasította a segédeit, hogy saját kezűleg gondoskodjanak a probléma megoldásáról.

A kerület több lakója gondolja úgy, hogy a hatóságok direkt zárták el a vizet, hogy így büntessék őket, amiért nem Lukasenkát támogatták a választáson. Novaya Borovaya a kevés helyszínek egyike volt, ahol nyilvánosságra hozták a szavazás eredményét, ezért derült ki, hogy 90 százalékban az ellenzéki kihívóra, Szvjatlana Cihanouszkajára voksoltak a lakosok. A választások után kirobbant tüntetéssorozatnak is fontos központja volt a kerület.

(via Meduza)