A National Geographic szerint 2021-ben a Hortobágyra érdemes majd utazni

utazás
2020 november 20., 07:21

A National Geographic nagyon bizakodónak tűnik azzal, hogy most elkészítették listájukat arról, hogy 2021-ben, amikor talán már mindenki számára elérhető lesz a vakcina és végre szabadon, de legalábbis szabadabban lehet majd mozogni, hova érdemes majd utazni.

Öt kategóriára (kaland, kultúra és történelem, természet, család, fenntarthatóság) bontották az úti célokat, a család kategória alatt pedig ott van a Hortobágy, ahol igen, természetesen a csikósokat kell megnézni, és ha már elég ostorcsattogtató férfit láttunk, a leírás szerint érdemes megnézni a lovakon túl a darvakat is.

A Hortobágy mellett ebben a kategóriában még Erdély szerepel, a Floridai Merritt-szigetet körülvevő „űrpart”, Kanada legnyugatibb tartománya, Brit Columbia, illetve Angliában a Coastal Path, egy több mint négyezer kilométer hosszú partszakasz.

(CNN)