Dezső András kokainos könyvét tanulmányozta a drogterjesztő hálózat, aztán tényleg rájuk törte az ajtót a rendőrség

irodalom
2020 november 23., 05:41

A készenléti rendőrség még idén nyáron kezdett nyomozni egy fiatalokból csoport ellen, akik egy chatszobás közösségen belül vágtak bele a drogbizniszbe. A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, és az általuk megrendelt kábítószer futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között a chatszobában egyeztetve folyamatosan adták-vették.

Végül a rendőrség november 20-án 15 helyszínen ütött rajta a hálózaton. A többségében fővárosi huszonévesekből álló csoport tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is.

Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsítottnak fegyvere lehet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több mint tízmillió forintot.

Sőt, a helyszínelésről készült fényképeken még Dezső András Magyar Kóla című könyve is feltűnik, pont a hazai kokainpiac alakulásáról szól, tele olyan sztorikkal, amikben hasonló hálózatok épülnek fel és buknak le.

Szóval ha a banda tagjai a végigolvasták a könyvet, most nagyjából tudhatják, mire számíthatnak.Miután megmutattuk helyszínelésről szóló felvételeket a szerzőnek, az oldalán úgy reagált: „Tisztában vagyok vele, hogy a Magyar Kólát azok is olvassák, akikről szól. De azért meglepődtem, amikor ebben a friss rendőrségi videóban 1:36-nál felbukkant a könyv.”

link Forrás

A nyomozás kiderítette, hogy a csoport alapítója a 27 éves, budapesti lakhellyel rendelkező G. Csaba volt. A közel húsz főből álló hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével, élettársával – a 25 éves E. Sárával együtt – árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek.

A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többsége nem rendelkezik igazolható munkaviszonnyal, feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.

link Forrás

Az üggyel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai összesen 18 fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz ember letartóztatását kezdeményezték, és egy személynél bűnügyi felügyelet elrendelését javasolták.

link Forrás

A rendőrség az oldalán emlékeztetett arra, hogy a kábítószer-kereskedelem bűntett két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el. Életfogytig tartó börtönbüntetés várhat arra, aki jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedik. (police.hu)