Van, ahol már haza is küldtek három tanárt

járvány
2020 november 23., 17:38
  • Megkezdődött a nagy pedagógustesztelés, egy hét alatt 191 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kerülhet sorra.
  • Legalábbis akik hagyják magukat. Van, aki az orrba dugott pálcától, más az otthonmaradástól fél.
  • Ahol fertőzötteket találnak, még aznap jöhet a digitális oktatás vagy a rendkívüli szünet.
  • A kormány jövő hétre ígéri az első eredményeket, aztán hetente megismétlik a tesztelést.

Egy hét alatt 191 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozót tesztelne a kormány koronavírusra. Bár a részvétel önkéntes, Maruzsa Zoltán államtitkár hétfőn mindenkit arra kért, éljen a lehetőséggel.

„Hozzánk szerdán jönnek, néhány kolléga már jelezte, hogy nem kéri a tesztet. Többeket elriaszt, hogy az orrába nyúlnak, mások attól tartanak, az orvostanhallgatók nem elég gyakorlottak a mintavételhez. Nem értek egyet velük, de elfogadom a félelmüket” - mondta egy dunántúli kistelepülés általános iskolájának igazgatója, aki örül a tesztelésnek, mert esély van rá, hogy kiszűrjék a tünetmentes fertőzőket.

photo_camera Egy általános iskola szeptember első napjaiban Fotó: botost/444.hu

Az antigénteszt olcsóbb, gyorsabb, viszont kevésbé érzékeny a PCR-hez képest, ami egészen kis mennyiségben is képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. Az antigénteszt ettől függetlenül jól ki tudja szűrni azokat, akik éppen a fertőzöttségük csúcsán vannak, és a legerősebben terjesztik a vírust. Orbán Viktor november 9-én jelentette be a tanárok hetenkénti tesztelését, néhány nappal azután, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ leszólta a Fővárosi Önkormányzat hasonló próbálkozását.

Gulyás Gergely miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormányhivatalok dolga lesz megszervezni a tesztelést. Két fős csapatokról beszélt, melyek egyik tagja harmad- vagy negyedéves orvostanhallgató, a másik pedig adminisztrátor. Az egészségügyi és szociális intézményekben is szűrnek, de ott helyben kell megoldani a tesztelést, így a két fős csapatoknak maradnak a bölcsődék, óvodák, iskolák. Naponta átlagosan három helyen kell tesztelniük, hogy egy hét alatt mindenhová eljussanak. Olyan iskoláról is tudunk, ahol a védőnő vette le a mintákat.

Egy fogorvosis hallgató azt írta nekünk, nem párban, hanem négyesben dolgoztak: két hallgató, egy adminisztrátor és egy sofőr. Hétfőn egyetlen iskolában jártak, néhány tanár elutasította a tesztelést. „Többen attól tartottak, hogy mivel már átestek a fertőzésen, és lehet ellenanyag a szervezetükben, azt majd pozitívnak fogja mutatni. Nyugtáztuk, hogy ebből nem lehet baj, és nem befolyásolja a jelenlegi eredményt.” Voltak, akik a táppénztől és a hosszas otthonmaradástól féltek.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Egy másik dunántúli iskolaigazgató nehezményezte, hogy az iskolatitkárt, a takarítókat, a karbantartót vagy az iskolában dolgozó közmunkást nem tesztelték. Mostanában ők is sokat találkoznak a gyerekekkel, reggelente fertőtlenítőt fújnak a kezükre, segítenek a lázmérésben. „Elmondtuk, hogy szerintünk akkor lenne igazán értelme, ha őket is bevonnák.”

Óraadó, nyugdíjas pedagógusuktól azért nem vettek mintát, mert nincs állományban, pedig az életkora miatt különösen veszélyeztetett. Az igazgató szerint eleve nem stimmelt valami a nyilvántartással: a hivatalban több dolgozóról tudtak, mint amennyi valójában van. Náluk minden tanár kérte a tesztet, de ismer olyan közeli iskolát, ahol ez távolról sem volt így.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja is több hasonló visszajelzést kapott. De az ellenkezőjére is van példa, az ő iskolájában például azt mondta az igazgató, mindenkit felírt a táblázatba, így kedden elvileg a személyzet többi tagját is letesztelik.

Emellett sokan panaszkodtak arra, hogy csak későn, akár vasárnap kaptak értesítést a tesztelésről. Előfordult, hogy megadtak egy időpontot, aztán szóltak, hogy az mégsem érvényes, de azóta sem küldtek másikat. A PDSZ nyilvános adatbázisban is gyűjti a beszámolókat:

Van, ahol kapásból hazaküldtek három tanárt, máshol meglepődtek, hogy mindenki negatív, hiszen korábban több tanár és diák is fertőzöttnek bizonyult.Egy megyeszékhely iskolájában - ahol gimnáziumi képzés is van, vagyis részben már átálltak digitális oktatásra - szintén délelőtt zajlott a tesztelés. „Egy üres tanterem kellett hozzá, a tesztelő egyetemisták hoztak mindent, de az is elfért egy bevásárló rekeszben. Magas volt a részvétel, de nem tudok arányt, 80-90 százalékra tippelek” - írta nekünk egy tanár.

Van, ahol az igazgatónak egyelőre csak annyit mondtak, a héten érkezik a tesztelőcsapat, egy nappal előtte szólni fognak. Úgy tűnik, minden tanár részt akar venni, de aki kontaktszemélyként karanténban van, értelemszerűen nem mehet be. A háziorvosától viszont hiába kért tesztet, mert nincsenek tünetei.

Egy speciális, autista gyerekeket fogadó intézményben egyelőre nincs hír a tesztelésről, pedig nagyon várják, hiszen a maszkviselést is nehezen oldják meg. (Az autisták egy múlt heti rendelet értelmében mindenhol mentesülnek a szabály alól.)

Maruzsa azt mondta az operatív törzs tájékoztatóján, hogy ahol pozitív esetet találnak, ott még aznap rendkívüli szünetet vagy digitális oktatást rendelhetnek el. Az országos tesztelés első eredményeiről jövőhétre ígér tájékoztatást a kormány.Most 431 általános iskolában van legalább részben digitális oktatás, ez az összes intézmény 16 százaléka. 43 esetben mindenkit hazaküldtek.