Volna egy ügyünk.

Nem szoktuk ilyesmivel traktálni az olvasót, egy évben több tucat pert indítanak ellenünk, van hogy egy cikk miatt akár hatot is, aztán ezeket a pereket többnyire megnyerjük, illetve nem veszítjük el, de persze az is előfordul – évente talán egyszer –, hogy veszítünk, valamilyen szakmai hiba, nem kellően pontos részlet vagy éppen jogi trükk miatt. Most is buktunk egyet, nem sajtópert, hanem büntetőt, rágalmazásit. Ilyenkor a jó kormánymédia nagy örömünnepet tart. De mondom, ettől még nem volna érdekes az ügy, ráadásul még csak az elsőfokú ítélet után vagyunk. Viszont ez a kis történet olyan szépen mutatja meg az orbánizmus lélektani szerkezetét, morális állapotát, hogy úgy gondoltuk, mégis érdeklődésre tarthat számot.

2017. május 4-én Simicskó István honvédelmi és Varga Mihály gazdasági miniszter tartott fórumot a XI. kerületben. A Fidesz éppen újabb nemzeti konzultációra készült (a szokásos álkérdések: Brüsszel el akarja törölni a rezsicsökkentést, illegális migránsokat eresztene ránk, külföldről támogatott szervezetek szervezkednek és a többi), országszerte tartottak nyilvános fórumokat a kormány és a párt vezetői.

A Varga és Simicskó főszereplésével rendezett XI. kerületi eseményre, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba érkezett tudósítani munkatársunk, Halász Júlia. Hogy pontosan mi történt, azt részletesen megírtuk másnapi cikkünkben.

Munkatársunk a teremben vágóképeket készített, amikor felszólították, hogy hagyja el a termet, mert a forgatás „regisztrációhoz kötött”. (Nyilvános, meghirdetett eseményről volt szó, ahol jelen volt több tévés stáb is – valamennyi kormányközeli média természetesen, és a Fidesz maga is rögzítette a rendezvényt.)

Az egyik rendező, Szabó László, az akkori fideszes önkormányzat helyettes kabinetvezetője közölte munkatársunkkal, hogy nem forgathat, de a fórumot végighallgathatja. Végig is ülte, és mivel látta, hogy a közönségből többen is készítenek képet a mobiltelefonjaikkal, ő is fotózott néhányat a tudósításhoz. (A fotózásra egyébként sem vonatkozott Szabóék kategorikus tiltása.)

Később Halász Júlia kiment a teremből, mert telefonon keresték, és a fórum érdemi része addigra már véget ért. Amikor befejezte a hívást, vissza akart menni a terembe, mert bent hagyta az egyik kameraállványt, de Szabó László ekkor elé állt, nem engedte be. Szabó ezután elvette Halász Júlia mobiltelefonját, és felszólította, hogy hagyja el az épületet. Munkatársunk közölte, hogy rendőrt hív, amennyiben nem kapja vissza a telefont illetve a teremben maradt kameraállványt.

Szabó nem adta vissza a telefont, és fizikailag kényszerítette munkatársunkat, hogy hagyja el a termet. Az épület előtt Szabó és ismerősei körbeállták Halász Júliát, töröltetni akarták a telefonjáról a nem létező videofelvételeket (nem készített videókat). Kolléganőnk fenyegetőnek érezte a fellépést, többször is próbált segítséget kérni, de senki nem segített. Az épület portásának telefonjáról tudta kihívni a rendőrséget.

A rendőrség érkezésének hírére Szabó – a rendőrök későbbi megállapítása szerint –„műveleteket végzett” riporterünk telefonján, majd visszaadta neki, és eltűnt az épületben. Később Varga miniszter munkatársai hozták ki kollégánk teremben maradt eszközét, és megpróbálták elsimítani az ügyet, például fölajánlották, hogy interjút készíthet a miniszterrel.

A kiérkező rendőröknek érezhetően nem sok kedvük volt érdemben vizsgálni az ügyet, gyorsan rögzítették, hogy „nem tudták azonosítani a támadót”, majd elmentek. Halász Júlia feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon, nem sok eredménnyel, a nyomozást gyorsan megszüntették, úgy, hogy Szabót magát soha meg sem hallgatták a rendőrök. Sem gyanúsítottként, sem tanúként. El lehet képzelni, milyen komoly nyomozás volt.

Az eset akkor viszonylag nagy port kavart, munkatársnőnk nyilatkozott több lapnak is. A kormánymédia azonnal ellentámadásba lendült, lejáratókampányt indítottak Halász Júlia ellen, azt állítva, hogy munkatársunk szándékosan megzavarta a fórumot, tudatosan provokált, hisztériázott, emiatt távolították el a teremből.

Szabó is úgy vélte, hogy a legjobb védekezés a támadás: rágalmazás miatt feljelentette Halász Júliát. (Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Juli által indított büntetőügyből nem lesz semmi.) A rágalmazási per több mint három éven át zajlott, bírócserével, abszurd komédiába illő vallomásokkal, a múlt héten első fokon véget ért, és mivel munkatársunk nem tudta bizonyítani azokat az állításait, amelyeket Szabó sérelmezett, az elsőfokon eljáró bíróság ellene ítélt.

A bíróság kolléganőnket megrovásban részesítette, de a döntés ellen fellebbeztünk, a jogerős ítéletre valószínűleg még sokat kell várni.

A bíróság Szabó és ismerőseinek vallomásai valamint a hiányos kamerafelvételek alapján úgy ítélte meg, hogy Halász Júlia nem tudja száz százalékosan alátámasztani a sérelmezett állításokat. Az indoklás szerint többféleképpen is próbált bizonyítékokat szerezni a bíróság, de arra jutott, hogy nem lehet megállapítani, hogy Szabó erőszakosan távolította el Halász Júliát a nyilvános rendezvényről, és azt sem, hogy jogtalanul vette el a telefonját. De az ítélet azt sem állítja, hogy Szabó teljesen abszurd története lenne az igazság, miszerint Halász Júlia valami nagyon nagyon ravasz terv alapján, hihetetlen lélekjelenléttel provokálta a lakossági fórum résztvevőit, csak hogy kidobathassa magát, és azt a látszatot kelthesse, hogy a nála három fejjel magasabb és fél mázsával nehezebb Szabó erőszakkal elveszi a telefonját.

A bíróság álláspontja szerint Halász Júliának kellett volna minden kétséget kizáróan bizonyítania, hogy az ember, aki elvette a telefonját, és fizikailag eltávolította az épületből, erőszakosan lépett fel. Ezt nem tudta bizonyítani, hiszen ahogy akkor, a helyszínen sem segített neki senki, most sem akadt olyan tanú, aki megerősítette volna az állításait. Ismerve az orbánizmus tíz évének történéseit, az állampárt harcmodorát, ez egyáltalán nem meglepő. A szemtanúk szinte valamennyien a kormánypárt helyi tagjai és szimpatizánsai, Szabó személyes ismerősei voltak.

Hiába van nagyon is konkrét bizonyíték (videofelvétel) arról, hogy Szabó kezébe került Halász Júlia telefonja, sőt, a rendőrség azt is megállapította, hogy azzal Szabó „műveleteket végzett”, ez mégsem igazolta, hogy Szabó erőszakosan lépett volna fel. Szabó bíróságon előadott védekezése Monthy Python-szkeccsbe illik: szerinte szándékosan varázsolta a kezébe Halász Júlia a telefont, direkt azért, hogy aztán jelenetet rendezhessen.

Idézet a tárgyalási jegyzőkönyvből:

„Bíró: És akkor hogy maradt az ön kezében a Júlia telefonja?
Szabó László: Ez az, amit már a percek töredék része alatt, pontosan most már nem idézhető fel, egyszerűen nyúltam felé és pár másodperccel később ő már az ajtóban volt és kiabált, dulakodott. Az egész annyira gyorsan történt, hogy nehéz ezt pontosan… hogy miért is maradt az én kezemben. Én amire tudok gondolni, az egy nagyon csúnya dolog, csúnya elképzelés, hogy az egész egy erre kitalált, megrendezett dolog volt, ezzel szeretett volna feltűnést kelteni, hogy tőle elvették a telefonját.”

Egy másik tárgyalási napon pedig ezt állította Szabó: „A telefont fogtam a kezemben, de nem tudatosult bennem, hogy ott van a kezemben.”

Csodálatos (és sajnos, mint kiderült, elsőfokon legalábbis eredményes) Csubakka-védelem. Ugyan kik előtt akart volna „provokálni”, „feltűnést kelteni” Juli? A rendezvényen – mint aztán ez a tárgyalásokon is kiderült – csak a párt tagjai és szimpatizánsai voltak jelen.

Halász Júlia ezt így fogalmazta meg:

„Abban már 2017-ben is biztos voltam, hogy Szabó azért merte azt csinálni, amit csinált, mert tudta, hogy én egyedül vagyok, neki viszont ott az összes fidelitasos haverja, ezért alig lesz majd bizonyíték, ami mellettem szólna.”

Azért itt még egy pillanatra álljunk meg. Újságírói pályám harminc éve alatt több száz, talán ezer pártrendezvényről is tudósítottam illetve tudósítottak kollégáim, egyetlen olyan eset sem volt soha, hogy egy újságíró provokációval vagy mással meg akart volna zavarni egy rendezvényt. Miért? Minek? Kinek jut ilyen eszébe? Egy fidelitasoson kívül, persze. Olyan példát többet is tudok. (A terroristaálarcos motorcsónakosokra emlékeznek még? Cirkuszi zenét játszó kocsi?) Rögzítsük tehát, akár közvetett bizonyítékként: a rendezvénymegzavarás és a provokáció nem az újságírók eszköztárának része.

Szabó sztorijának (post-truth valóságértelmezésének) egyik kiindulópontja, hogy Juli már a teremben provokatívan viselkedett, megzavarta a rendezvényt. A helyszínen négy-öt Fidesz-közeli tévé illetve az állami hírügynökség is jelen volt, és maga a párt is rögzítette az eseményt elejétől a végéig, mégsem mutattak be egyetlen olyan felvételt, egyetlen képkockát sem, amely alátámasztáná Szabó állítását.

Képek csak arról vannak, hogy Szabó kezében tartja a 444 újságírójának telefonját, illetve valamit matat rajta:

link Forrás

„Arról sajnos nincs felvétel, ami a folyosón a terem előtt és a lépcsőn történt. Mire leértünk a földszintre, ahol először az iskolai térfigyelő kamera látóterébe kerültünk, Szabó már elvette tőlem a telefonom és nyilvánvalóvá tette a fizikai fölényét. A rendőrség mégis arra a következtetésre jutott, hogy nem csak az nem számít támadó jellegűnek, hogy elvette a mobilom, de az sem, hogy később többször a kamerámat is megpróbálta elvenni.”

Szabó egyik kísérlete látható a biztonsági kamera felvételén is, bár már az épület előtt történt, még pont kamera látóterében; ezt a jelenetet lelassítottuk: nyúl a kamera után, Halász Júlia pedig elrántja előle.

link Forrás

Az iskola egyik alkalmazottjának (az egyetlen tanú, aki nem Szabó köréből való) vallomása is megerősíti ezt: „A hölgy kérte tőlem, hogy adjak neki egy telefont, hogy felhívhassa a rendőrséget. Miután a telefonálást befejezte, a hölgy a portásfülke bejárata felé közelített. Szabó ekkor el akarta venni a nyakában lévő fényképezőgépet is. Én azonban ekkor megkértem Szabót, hogy a portásfülkében ezt ne csinálja tovább. Többször is próbálkozott.”

A képek és a vallomás nem győzte meg a bíróságot. De azt is fontos még egyszer rögzíteni, hogy az elsőfokú ítélet sem jelenti azt, hogy Szabó képtelen történetének – a provokációról és kézbe varázsolt telefonról – bármi köze lenne az igazsághoz.

A helyszínen Varga Mihály miniszter stábja még mutatott empátiát vagy legalábbis törekedni látszott arra, hogy valamilyen módon korrigálja a helyi rendező nyilvánvalóan indokolatlan fellépését. De aztán – ahogy azt már annyiszor láttuk az elmúlt tíz évben, csak sokkal nagyobb ügyekben – összeállt a pártérdeknek is megfelelő narratíva, és fegyelmezetten fölsorakozott mögé mindenki. A miniszterek stábjai úgy hárították el az eset utáni kérdéseinket, mintha ott sem lettek volna. Ilyenkor már nincs morál, nincs emberség, nincs negyven kilós, tehetetlen riporternő, csak legyőzendő ellenfél van. És minden eszköz megengedett.