Napokig zaklatta a tetőn talált kisfiú nagyszüleit a férfi, aki aztán rájuk gyújtotta a házat

Nem tett vallomást az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakástüzet okozott hétfő hajnalban Budapesten a XV. kerületi Pázmány Péter utcában. A lángoló házhoz kiérkező járőrök egy a házból a tetőn át menekülő 12 éves gyereket mentettek meg, de a gyerek épületben rekedt nagyszüleit már nem sikerült megmenteni, nagyapja a helyszínen, nagyanyja a kórházban halt meg.

A Pázmány Péter utcai ingatlanon két épület található, az utcafronti részen lakott a tulajdonos, a hátsó épületben pedig egy idős házaspár a 12 éves unokájukkal, valamint M. András, egy román-magyar kettős állampolgárságú férfi. Mindannyian az ingatlan tulajdonosának vállalkozásában dolgoztak, a tulajdonosnak egy kikötése volt: a lakhatásért cserébe a lakók sem a munka során, sem a melléképületben nem fogyaszthattak alkoholt.

M. András november közepéig rendszeresen dolgozott a tulajdonos vállalkozásában, de egészségügyi problémákra hivatkozva elkezdte hanyagolni a munkát, a tulajdonos szerint azért, mert a férfi alkoholista. Szerinte a problémák november 21-én kezdődtek, amikor az idős házaspár azzal hívta fel a lakás tulajdonosát, hogy M. András részeg, dörömböl és nem hagyja őket pihenni.

A tulajdonos, amikor visszaérkezett Budapestre, úgy látta, hogy a helyzet rendeződött, azonban másnap M. András részegen megjelent egy tányér süteménnyel, majd szóváltásba keveredtek. A tulajdonos ekkora visszakérte a férfitól a lakáskulcsokat és arra kérte, hogy másnap reggel költözzön el. Aznap este a házaspár azzal hívta fel a tulajdonost, hogy M. András ordibál, agresszíven viselkedik, kezében egy késsel hadonászik. A tulajdonos odament, de azt látta, hogy a házaspár addigra kezelni tudta a helyzetet, M. András megnyugodott.

A 12 éves gyerek elmondása szerint ezután a nagyanyja adott lakáskulcsot M. Andrásnak, aki azt mondta, hogy elugrik valahova, de még az este folyamán visszamegy. A házaspár és a gyerek is elaludt, hajnalban pedig megszólalt a melléképület tűzjelzője. A házaspár hívta a tulajdonost, aki a hatóságokat értesítette, odasietett, de amikor kinyitotta az ajtót, a hő több méterre hátra vágta őt és a bent lévőkön már nem tudott segíteni.  

Gál Sándor, a a BRFK életvédelmi osztályvezetője elmondta, a garázst égésgyorsítóval gyújtotta fel az elkövető, a garázs feletti lakóépületben az ott lakó 60 éves férfi a helyszínen, felesége a kórházban vesztette életét. Az igazságügyi boncolás alapján mindketten szénmonoxid-mérgezés miatt haltak meg. A házaspár 12 éves unokáját könnyű sérülésekkel, szénmonoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba. A tűzben mintegy hatvanmillió forintnyi kár keletkezett.

A gyanúsítottat még hétfőn délelőtt járőrök fogták el Újpesten a Nyár utcában, Gál Sándor ismertetése szerint akkor is részeg volt. M. Andrást férfit több emberen elkövetett emberöléssel, kiskorú emberölési kísérletével, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás miatt őrizetbe vették és letartóztatását javasolják. 

(MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó