Végre elkezdték vizsgálni, melyik járványügyi intézkedésnek mennyi értelme van

Egy légúti fertőzéssel terjedő járvány ellen védőoltás és antivirális gyógyszerek hiányában az ún. nem gyógyszerészeti beavatkozások (Non-pharmaceutical interventions, NPIs) a leghatékonyabb módszerek a járvány terjedésének késleltetésére vagy mérséklésére. Most, hogy lassan egy évnyi tapasztalatunk gyűlt össze egy ilyen, levegőben terjedő légúti fertőzés, a covid-19 megelőzésére tett kísérletekről, osztrák és francia kutatók egy csoportja komoly elemzést végzett az eddig bevetett módszerek hasznáról és megtérüléséről. Kutatásaik eredményét a Nature Human Behaviour szaklapban megjelent tanulmányukban ismertették. Kutatásuk során 9 országban vagy tartományban bevezetett 6068 járványügyi intézkedés értelmét mérték statisztikai analizissel és mesterségesintelligencia-eszközökkel, melyek eredményét aztán további 226 ország és terület 42 151 különböző intézkedésével összevetve hitelesítették. Megállapításaik szerint a kevésbé költséges és kisebb felfordulással járó intézkedések legalább olyan eredményesek lehetnek, mint az olyan legköltségesebb, a mindennapi életet leginkább megzavaró intézkedések,amilyenek az egész országra kiterjedő karanténok.

Mint maguk is írják, a világjárvány kezdetén a világ kormányai sorra hoztak rendkívül szigorú, néha a mindennapi élet legapróbb részleteibe is beavatkozó korlátozásokat úgy, hogy megfelelő ismeretek hiányában ezeknek semmilyen tudományos hátterük nem volt, és se arról nem volt fogalmunk, hogy ezek mennyire hatásosak a járvánnyal szemben, sem arról, hogy általában milyen hatásuk lesz a társadalmakra. Pedig ezeknek az intézkedéseknek komoly gazdasági és társadalmi költségeik vannak, és jelentős hatással vannak egyes polgárok viselkedésére, mentális egészségére és szociális biztonságára is. Épp ezért volna értelme kutatni, hogy mely intézkedéseknek milyen hatásuk van, melyek szükségesek, melyek mellőzhetők más szabályok betartása esetén.

Vizsgálataik alapján a leghatásosabb módszerek

• a kisebb csoportosulások tilalma;
• az oktatási intézmények bezárása;
• a határforgalom korlátozása;
• a személyi védőfelszerelések hozzáférhetőségének növelése;
• a személyi mozgás korlátozása;
• az országos kijárási tilalom;
• a tömegrendezvények tilalma;

A legkevésbé hatékony intézkedések

• a tömegközlekedés korlátozása;
• az utazási figyelmeztetések;
• a rendőri és katonai beavatkozás;
• az orvosi eszközök beszerzése;
• a tesztelési kapacitás növelése, kontaktkutatás.

Mindehhez persze érdemes gyorsan két megjegyzést fűzni. Ahogy azt maguk a kutatók is megjegyzik, a tesztkapacitás és a kontaktkutatás valójában azért mutatkozik eredménytelen módszernek, mivel ezek a fertőzöttek felderítésével az esetszám növekedését okozzák. Ugyanígy az országos kijárási tilalom azért tűnhet hatékony stratégiának, mert oly mértékben korlátozza a személyes találkozásokat, hogy az nagyban hozzájárul az esetszám csökkenéséhez. Ugyanakkor ezt a hatást más, kevésbé drasztikus módszerekkel is el lehet érni, már amennyiben az emberek betartják az enyhébb szabályokat.

A kutatók külön is részletesen foglalkoznak az oktatási intézmények bezárásával, különös tekintettel arra, hogy eredményeik szembe mennek a korábbi kutatásokkal. Mint írják, a legfrissebb bizonyítékok alapján az iskolabezárás az egyik leghatékonyabb módszer, az Egyesült Államokból vett adatok szerint például úgy 60 százalékkal csökkentették a fertőzöttek számát és a halálozásokat, a dél-koreai kontaktkutatások tapasztalatai szerint pedig az bizonyosodott be, hogy a 10-19 éves fiatalok sokkal valószínűbben terjesztik a vírust, mint az otthoni környezetben tartózkodó felnőttek és gyermekek.

Megvan a maguk fonákja

Azt is megjegyzik, hogy bár az iskolabezárások, illetve más drasztikus intézkedések, mint az egyéni mozgás korlátozása valóban hatékonyan fékezik a járvány terjedését, ezek egyéni és társadalmi költségei a legnagyobbak. Nő a családon belüli erőszakos cselekmények száma, romlanak a krónikus betegségben szenvedő, ellátásra szoruló betegek túlélési esélyei. Tanulmányukban arra jutottak, hogy akadnak ennél kevésbé költséges módszerek, melyek közel ugyanennyire hatékonyak. Ezek közül is az első a megfelelő társadalmi kommunikáció, a közvélemény felvilágosítása és tájékoztatása. Hatékony üzenet, ha a kormány otthonmaradásra buzdít, propagálja a közösségi távolságtartást, az önkéntes karantént, írják, megjegyezve, hogy "meglepő módon a közösségi távolságtartásról szóló kommunikáció alig valamivel kevésbé hatékony csak, mintha ezeket a szabályokat törvényi erővel tartatják be".

Hasonlóan hatékony módszernek bizonyult a sérülékeny népességnek adott segélyek, legyen szó akár konkrét pénzbeli támogatásról, vagy élelmiszersegélyről, vagy akár arról, hogy olcsón vagy ingyen biztosítanak tesztelést vagy engedik az önkéntes karantént úgy, hogy az azt vállalót ne fenyegesse a munkahelye elvesztése.

Más módszereknek viszont semmilyen körülmények között sincs értelme. Erre példájuk a fertőtlenítés - bár ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy mivel a középületek fertőtlenítéséről nem feltétlenül számolnak be a kormányok, így ennek hatása nehezen mérhető, de jelen ismereteink alapján a gyakorlat feltétlenül felülvizsgálatra szorul.