Halálbüntetést kértek a japán sorozatgyilkosra, aki öngyilkosságot fontolgató nőket darabolt fel

bűnügy
2020 november 26., 04:07

Halálbüntetés kiszabását kérték az ügyészek Japánban arra a twitteres sorozatgyilkosra, aki 2017-ben kilenc embert gyilkolt meg, majd holttestüket feldarabolta és a lakásán tárolta.

A 30 éves Siraisi Takahiro beismerte tettét, bűnösnek vallotta magát, és szerdán a bíróságon azt mondta, arra számít, hogy halálra ítélik.

„Beismerem, hogy mit tettem, és elfogadom a rám kiszabott büntetést” - fogalmazott.

Ügyvédei ennek ellenére enyhébb büntetést próbálnak meg elérni. Azzal érvelnek, hogy a férfi áldozatai mind olyanok voltak, akik öngyilkossági szándékukat fejezték ki a közösségi médiában, ez alapján választotta ki őket.

A csak twitteres gyilkosként emlegetett Takahiro Shiraishi 2017 márciusában regisztrált a Twitterre, és főleg olyan nőkre utazott, akik öngyilkosságot fontolgattak, mert őket tartotta könnyű célpontnak.

A 29 éves férfi azzal írt rá a Twitteren a nőkre, hogy segít nekik meghalni, néhányukkal pedig azt is elhitette, hogy páros öngyilkosságot fognak elkövetni.

A Twitter profiljára azt írta ki:

„Segíteni akarok azoknak az embereknek, akiknek fájdalmaik vannak. Kérlek, keress privát üzenetben bármikor!”Az áldozatok között van egy 15 éves lány is, és egy 20 éves férfi is, akit Shiraishi azért ölt meg, mert az a barátnője holléte felől érdeklődött.

A rendőrség akkor bukkant rá a sorozatgyilkosra, amikor az egyik áldozata után nyomoztak, és a férfi lakásán több feldarabolt testtrészt is találtak 2017-ben. (MTI, BBC)