Tengeri csatát vívtak brit és francia halászok az éjjel
2018 augusztus 29., 06:33
Most épp a halakon látszik elúszni a Brexit
Dominic Raab brit külügyminiszter azt mondta vasárnap, hogy
"ez az utolsó hét megegyezni, vagy valami ilyesmi".
Nehéz a Brexit esetében utolsó, vagy akár utolsó utáni határidőről beszélni, hiszen évek óta meghatároznak ilyeneket brit és európai politikusok, és aztán telnek a napok, a hetek, a hónapok és az évek, és még mindig tartanak az egyeztetések.
Angela Merkel német kancellár hétfőn azt mondta, hogy "egyes tagállamok kezdik elveszteni a türelmüket", a hangulat most megint kiélezett, de láttunk már ebben a folyamatban kőbe vésett határidőket kiradírozni.
Utoljára október 15. volt az a dátum, amiről Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta, hogy az utolsó lehetséges időpontja a megegyezésnek. Ám azóta is arról beszél minden tárgyaló oldal, hogy még törekednek a megegyezésre. Michel Barnier, az EU főtárgyalója szombat óta Londonban van, azóta folyamatosak a megbeszélések, vasárnap is az éjszakába nyúltak és hétfőn is tartottak.
Hivatalosan szilveszterig érvényes az a rendszer, ami alapján Nagy-Britannia és az EU között szinte minden ugyanúgy alakul, mint a britek február 1-i hivatalos kilépése előtt. Vagyis az emberek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabadon áramlik a két oldal között, a britek még befizették az idei tagdíjukat, kapják a támogatásokat, és betartanak minden EU-s szabályt. Február óta egyelőre annyi a különbség az igazi tagsághoz képest, hogy kivonultak a döntéshozó testületekből, vagyis nincsenek már brit EP-képviselők, és a londoni kormány nem vesz részt az Európai Tanács munkájában sem.
Semmibe se szólhatnak bele, de minden szabály vonatkozik rájuk - nyilvánvaló, hogy nem ilyen Brexitet akartak. Csak éppen nem sikerült megállapodnia a brit kormánynak az EU-val, hogyan éljenek egymás mellett, ezért találták ki az idén év végén lejáró "átmeneti időszakot".
Hivatalosan mindkét oldalnak az a célja, hogy január 1-től szabadkereskedelmi megállapodás lépjen életbe az EU és Nagy-Britannia között, azaz legalább az áruk szabad áramlása mindenképpen biztosított maradjon. Enélkül sokkal nehezebb lenne a kereskedelem a két fél között, eurómilliárdokban mérhető veszteség érné már az első hónapban az érintett cégeket. Csak a brit oldalon 50-60 ezer vámolással foglalkozó ügyintézőnek kellene munkába állnia, ha a mostani kereskedelmi szintet tartani akarnák, és drágulna minden termék, ami a kétoldalú kereskedelemben érintett, illetve azok is, amelyek alapanyagához vagy alkatrészeihez a túloldalról kell valami. Hosszan lehetne még sorolni a logisztikai és engedélyezési problémákat. Nem is beszélve arról, hogy mi lesz az ír határral, ahol békeszerződés garantálja a szabad átjárhatóságot, de egy alku nélküli kilépés ezt lehetetlenné tenné.
A tárgyalások nem állnak rosszul, lényegében minden árucikkre és szolgáltatásra vonatkozóan megegyeztek a felek, csak abban nincs alku, hogy mi legyen hosszú távon a szabályok betartatásával, és mi legyen a halakkal. Utóbbiról lehet többet olvasni, mert az a sokkal könnyebben felfogható része a vitának, ám a szakértő EU-s diplomaták szerint nem az a lényeg. A halas vita azért van, hogy legyen mozgástér a nehezebb ügyben, illetve a közvéleményt lehessen hergelni vele.
Ki mit foghat
A vita azon megy, hogy mennyi halat foghatnak a Nagy-Britanniához tartozó vizeken az EU-tagállamok halászai. A vita annyira régi, hogy a flamand regionális parlament jelezte, hogy ha nem lesz alku, akkor ők egy 1666-ban kiadott oklevelet tartanak majd irányadónak, amit II. Károly angol király adományozott Bruges város lakóinak, megengedve számukra, hogy korlátlanul halásszanak az angol vizeken.
A vizek felosztása a halászok között annyira éles kérdés a környékbeli országokban, hogy amikor 1970-ben a brit kormány nyolc órára volt attól, hogy megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val (pontosabban annak elődjével, az EGK-val), akkor a még csak 6 országból álló szövetség kormányai gyorsan megegyeztek egymással a halászati szabályokról, hogy az újonnan belépőknek már ehhez kelljen alkalmazkodniuk. Az indulatok azóta is elszabadulnak néha, két éve a 444 is beszámolt egy kisebb tengeri csatáról angol és francia halászok között
A mostani vitában az EU ragaszkodik ahhoz, hogy amennyit most foghatnak az európaiak brit vizeken, annyit foghassanak ezután is - ez a teljes zsákmány 15-18 százaléka, amit halfajonként különböző, évenként felülvizsgált kvóták alapján határoznak meg.
A britek az általános arányt nem vitatják, de zónákra osztanák fel a tengert, és kicsit bonyolultabb rendezési tervet akarnak, hosszabb távon nagyobb mozgástérrel a kvóták újratárgyalását illetően. A legtöbb nyilatkozat szerint itt akadt el a Brexit jövője.
A halászat a brit GDP 0,03 százalékát adja, a hozzá tartozó feldolgozóiparral és egyéb szolgáltatásokkal együtt is legfeljebb 0,2 százalékát. A szomszédos országokban sem sokkal nagyobb ez az arány, bár mindenütt erős szakszervezetekbe tömörültek a halászok, akiknek politikai befolyása jóval nagyobb gazdasági erejüknél, ráadásul a követeléseik összekapcsolódnak a nemzeti hagyományok és érdekek hangoztatásával. Úgyhogy szenvedélyes vita megy a halakon, legalábbis látszólag.
A szabályok jövőbeli változtatásaiból fakadó szuverenitási kérdés
A lényegi vita azonban nem erről szól. Néhány tonna makréla csak arra jó, hogy a mérleg egyik serpenyőjébe bele lehessen nyúlni, amikor a másik serpenyőben lévő súlyokat mozgatják, legalábbis a tárgyalásokat közelebbről látó szakértők ezt mondják. Ebben a másik serpenyőben pedig az a probléma van, hogy mi legyen hosszú távon a mostani szabályokkal.
A probléma lényege az, hogy az EU nem akar úgy szabadkereskedelmi megállapodást kötni a britekkel, hogy ott enyhébbek a környezetvédelmi, munkavédelmi, minőségi, fogyasztóvédelmi szabályok, és rugalmasabbak az állami támogatás feltételei. Ha ez lenne a helyzet, akkor jelentős versenyelőnyhöz juthatnának a brit termékek.
A britek abba már belementek, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályokat betartsák, a vita leginkább azon megy, hogyan kérheti számon majd az EU az európai változások követését. Ki döntsön a vitás ügyekben? Ki lehessen-e tiltani egyoldalú európai döntéssel egy brit árut az EU-s piacról, ha Brüsszel szerint az esetében túl lazák a brit szabályok? Hogy nézzen ki egy közös békéltető testület és kié legyen a végső szó? A vita leginkább a szabályozás részletkérdésein megy, és nem is nyilvános, hogy pontosan mely részleteken, de általánosságban az a kérdés, hogy mit jelentsen a brit szuverenitás, mennyire kell automatikusan átvennie a szigetországnak az európai előírásokat.
London azzal érvel, hogy az EU Japánnal és Kanadával is kötött már úgy szabadkereskedelmi megállapodást, hogy ezeket a szabályozási kérdéseket rugalmasan kezelte, és nem ragaszkodott ahhoz, hogy mindenben illeszkedjenek a partnerek törvényei az európai előírásokhoz. Erre Brüsszel válasza az, hogy Kanada és Japán messze van, az áruforgalom jóval kisebb mint Nagy-Britanniával, úgyhogy ebben az esetben nem lehet ilyen nagyvonalú.
A vita messziről nézve most úgy néz ki, hogy ha Brüsszel rugalmasabb lenne egy kicsit ebben az ügyben, és nem ragaszkodna olyan mereven a szabályok automatikus átvételéhez, akkor London odaadná a halakat. Persze lehet, hogy a végén tényleg a halakon úszik el az alku.
Határidők
Az alkut a hivatalos menetrend szerint jóvá kell majd hagynia a brit parlamentnek, az EU Tanácsának, az Európai Parlamentnek és a 27 tagállam nemzeti parlamentjeinek is. Erre januárig már biztosan nincs idő.
Olyan megoldás viszont lehetséges, hogy a Tanács (azaz a tagállamok kormányai) jóváhagyják az alkut, a szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenesen hatályba lép, a többi parlament pedig utólag hagyja jóvá. Elvben még az EP-t is ki lehetne kerülni egy időre, de ez nagyon elrontaná a brüsszeli hangulatot, úgyhogy ez a forgatókönyv hivatalosan nincs napirenden. Az EP jelezte, hogy legkésőbb december 28-án hajlandó rendkívüli ülést tartani, hogy megszavazzák az alkut, de csak akkor, ha előtte lesz valamennyi ideje a testületnek megvitatni az egyezményt. Hogy ez kényelmesen átmenjen minden bizottságon, ahhoz most szerdán meg kéne egyeznie a brit kormánynak az EU delegációjával.
Egy az ideiglenes megállapodásnak még így is súlyos kockázata lehet, hiszen a tagállami parlamentekben utólag még leszavazhatják az egyezményt. Volt már ilyen: a Kanadával kötött szabadkereskedelmi megállapodást a vallon parlament szavazta le egy hasonló helyzetben, amikor a Tanács és az EP jóváhagyása után az már hatályos volt. Végül Kanada és az EU módosított valamit a megállapodáson, hogy átmenjen a vallonokon is az alku, de a precedens inkább óvatosságra intő kínos példa, és nem azt erősíti az EU-ban, hogy úgyis meg lehet oldani utólag a dolgokat.
Éppen ezért vannak olyan hangok mindkét oldalon, hogy a mostani átmeneti időszakot esetleg meg kéne hosszabbítani. A brit kormány erről hivatalosan hallani sem akar, ráadásul hivatalosan a halasztási kérelmet július 1-ig nyújthatták volna be, és addig nem éltek vele, de pont a Brexit esetében már volt néhány példa váratlan csúszásra. Ráfoghatják például a járványra.