Az észt kormány szobrot emeltet az egyik legőrültebb orosz katonatisztnek, Ungern-Sternberg bárónak

külföld
2020 december 02., 20:25

45 ezer eurót (kb. 16 millió forintot) adott az észt koalíciós kormány az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) ifjúsági szervezete, a Sinine Äratus (Kék ébredés) által egy hónapja alapított alapított, Ungern Kán nevű civil szervezetnek (NGO), ami a történelem egyik leghírhedtebb hadurának, Roman von Ungern-Sternberg bárónak tervez szobrot emelni.

Ahogy az már a Wikipedia-oldalán is látszik, az eleve színes, nemesi családból származó orosz katonatiszt Ungern kán néven „Mongólia legfőbb hadura” és a bolsevikok ellen harcoló fehér katonatisztként a „szent monarchia reprezentánsa” volt, akinek a példaképe Atilla hun nagykirály volt, és a követői szerint ő volt Dzsingisz kán reinkarnációja. A Véres Báró dühödt antiszemita, súlyos alkoholista és háborús bűnös népirtó volt, elképesztő életúttal, aminek a végén a saját katonái fogták el és adták át a bolsevikoknak, akik agyonlőtték.

Csakhogy az NGO másképp látja, szerintük „a báró egyedülálló figura, és Észtország egyik legfényesebb egyénisége, akinek mind a kommunizmus, mind a kínai expanzió elleni küzdelme kevés figyelmet kap a mai Észtországban”. (ERR)