A praxisközösség tényleg a háziorvosi ellátás jövője lehetne, de az erőltetés tönkreteheti az egészet

2020 december 4., péntek 11:01
  • Nekiveselkedik a kormány a háziorvosi ellátás átszervezésének, az egy háziorvos és egy asszisztens munkájára épülő praxisok helyett a praxisközösségek elterjedését szeretnék.
  • A modell egészségügyi szakemberek és a Magyar Orvosi Kamara vezetése szerint is jó irány lenne.
  • Az erőltetése azonban komoly ellenállásba ütközne a háziorvos-társadalomban.
  • A 444-nek nyilatkozó szakértők szerint az önkéntesség és a fokozatos átmenet az egyedüli járható út: megteremteni a vonzó feltételeket a praxisközösségek megalakításához, és várni az erre vállalkozókat.

Egy hete nyúlfarknyi, de fontos kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben egészségügyi témában, két lényegi elemmel:

  1. A kormány az egészségügyi szolgálati jogviszonyba terelt állami egészségügyben dolgozó orvosok és szakdolgozók után nekilát a zömmel vállalkozóként dolgozó háziorvosok bérrendezésének is. Kifejezetten ennek a csoportnak a béremelésére a teljes alapellátásra eddig jutó költségvetés felének megfelelő extra pénzt, 71 milliárd forintot költenek 2021-ben.
  2. A béremeléssel párhuzamosan ugyanakkor megkezdik az egészségügyi alapellátás átszervezését is: az egy orvos és egy asszisztens munkájára alapuló egyéni praxisok helyett

5-10 háziorvosból, és a munkájukat támogató közös szakmai háttérszolgáltatásokból álló praxisközösségek létrehozását ösztönözné a kormány.

Ennek a jogi kereteit az emberi erőforrások minisztere feladata kialakítani 2021 végéig a kormányhatározat szerint.

A járóbeteg-ellátás tehermentesítése

Magyarországon a házorvosi ellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelezettsége, a feladat ellátására a Nemzeti Egészségbizosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozásával ők kötnek vállalkozási szerződést az adott praxis működtetési jogát megszerző háziorvossal.

Az ellátást tehát körzetenként egy háziorvos és jellemzően egy asszisztens végzi. És éppen ez az, ami szakértők szerint alacsony hatékonyságúvá teszi az egészségügyi alapellátást. Gyakorlatilag puszta receptfelíró, beutalókészítő szerepe van, mielőtt a járóbeteg-ellátásba tol olyan betegeket is, akiknek az ellátása helyben, az alapellátásban is megoldható lenne.

Fotó: 444

A 444-nek nyilatkozó Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi elnöke és a kamara háziorvosi csoportjának vezetője - maga is praktizáló háziorvos - két gyakorlati példán mutatta be a problémát.

A hosszasan alvadásgátlóval kezelt betegek állapotát legalább havonta ellenőrizni kell, amihez a betegnek jelenleg minden hónapban el kell utaznia egy vérvizsgálatra a lakhelyéhez legközelebb működő rendelőintézetbe. Pedig ezt a vizsgálatot ma már egy egyszerű készülékkel a háziorvosi rendelőben is el lehetne végezni. A kistelepüléseken működő néhány száz fős praxisoknak azonban egészen biztosan nem áll rendelkezésre elegendő forrás ilyen műszerek beszerzésére és főleg működtetésére. Ráadásul a NEAK, a laborvizsgálat költségeivel ellentétben, az ehhez a vizsgálathoz szükséges tesztcsík árát a háziorvosoknak nem is téríti meg - példálózott Soós.

Egy másik példa a cukorbetegeké, akiket a háziorvosnak folyamatosan gondoznia kell, például negyedévente laborban ellenőriztetni a cukorháztartásukat. Ezeknek a betegeknek évente ki kell állítani egy szakorvosi javaslatot, hogy a diabéteszük kezeléséhez szükséges készítményeket és eszközöket beszerezhessék, amihez most csak a lakóhelyüktől távolabb működő járóbeteg szakellátásban juthatnak hozzá. Pedig Soós szerint a háziorvos is gond nélkül elláthatná az ilyen feladatokat, ha meglenne a kellő felhatalmazása, és, nem utolsó sorban, a kapacitása erre.

A járóbeteg-ellátás tehermentesítéséhez lenne az egyik út a praxisközösségek szélesebb körű elterjesztése - vélekedik Soós, és egyetért vele a 444-nek nyilatkozó másik szakértő, Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász is.

A praxisközösségek több, 5-10 háziorvos együttműködését tennék ugyanis lehetővé. Csapattá összeállva, plusz forrással és többletszolgáltatást nyújtó szakemberekkel megtámogatva együtt gazdaságosabban tudnának beszerezni, és sokkal jobban kihasználni olyan diagnosztikai eszközöket, amik az ellátás befejezését segítenék már a háziorvosi szinten.

Erősebb prevenciós funkció

Egy másik terület, ahol a háziorvosok együttműködhetnek, az különböző egészségügyi háttérszolgáltatások közös működtetése, és a háziorvosi ellátás plusz tartalommal - például egészségmegőrzési, prevenciós, krónikus betegséggondozási funkcióval - ellátása lehetne. Dózsa Csaba szerint ez lehetne a praxisközösségek legfontosabb hozzáadott értéke.

Háziorvos vizsgál egy hajléktalan férfit az otthontalanokat segítõ Refomix Nonprofit Kft. Dobozi utcai nappali melegedõ és éjjeli menedékhelyén lévő orvosi rendelõben, Debrecenben 2017. január 5-én. Fotó: Czeglédi Zsolt

5-10 orvos például könnyebben, és megint csak nagyobb kihasználtsággal foglalkoztathat például dietetikust, gyógytornászt, vagy akár gyermekpszichológust, akik helyben fontos egészségmegőrző munkát végezhetnének. Ilyen szakemberek közfinanszírozott alapellátásban most szinte teljesen elérhetetlenek.

A praxisközösségek egyik legfontosabb tagja az ellátásszervező ápoló lenne.

Olyan diplomás egészségügyi szakember, aki igyekszik a kartonjukban összegyűlt rengeteg információ alapján célzottan megfelelő szűrővizsgálatokhoz juttatni a praxishoz tartozó ellátottakat.

A középkorú férfilakosságnál például ebben a korban lehet megfogni a dohányzást, az elhízást és az alkoholizmust, ami hosszabb távon nagyban javíthat az életesélyeiken - példálózott Dózsa, aki egy ilyen, „megerősített stábbal” látja csak értelmét a praxisközösségek működésének.

A dolgok állása

Magyarországon már most is működnek praxisközösségek, megalakításukra és egy évig tartó működtetésükre már több körben írt ki pályázatokat a kormány, a finanszírozott projektek egy része idén, másik részük jövő tavasszal zárul le. Ezek előtt pedig a svájci állam, majd az Európai Unió adott ilyen célra a magyar egészségügynek támogatást.

Mindhárom finanszírozó kicsit más tartalommal képzelte el a praxisközösségeket. A svájci modellben például követelmény volt diplomás népegészségügyi koordinátor foglalkoztatása a praxisközösségben, aki kifejezetten a már említett prevenciós feladatokkal foglalkozott, a háziorvossal kvázi egyenrangú pozícióban. A kormány által kiírt praxisközösség-pályázatok azonban már nem tartalmaztak ilyen előírást. Ugyanakkor Dózsa szerint erősségük volt, hogy akkora adminisztrációs terhet sem róttak a praxisközösségek irányítóira, mint amekkorát például az uniós VEKOP - Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében kiírt pályázatok.

Háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Fotó: Czeglédi Zsolt

Az egyelőre nem ismert, milyen praxisközösségeket szeretne látni a kormány, a feltételrendszer kialakításához lényegében a múlt szerdai kormányhatározat adta meg a zöld lámpát. Ugyanakkor kormánytisztviselők nyilatkozataiból lehet erre vonatkozóan következtetéseket levonni.

Miközben Kásler Miklós ezer működő praxisközösség szükségességéről beszélt, az egész reform célját egy október 14-i videóüzenetében maga Orbán Viktor miniszterelnök jelölte ki:

ne legyen Magyarországon egy betöltetlen háziorvosi körzet sem.

Az azonban egyelőre nem világos, mitől lesz ez a megoldás több, mint a háziorvoshiány puszta elfedése. Integrálódni, közösségbe szerveződni ugyanis csak azok a praxisok képesek, amelyek jelenleg is működnek. Betöltetlen praxisokat maximum praxisközösségekhez csatolni lehet, akkor azonban pusztán annyi történik, hogy az üres praxis ellátási területéhez tartozó betegeket a praxisközösség orvosai megosztva veszik át.

Jelenleg mintegy 400 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban, amelyek nagy része legalább fél éve üres. Ennek a kényszerhelyzetnek a kezelésére jön kapóra a praxisközösségek elterjesztésének ötlete, amit már régóta javasolnak a kormánynak, mint az egészségügyi alapellátás modernizálásának lehetséges módját.

Ha azonban a kormány megpróbálná rákényszeríteni a háziorvosokra a praxisközösségekbe szerveződést, azzal nagy eséllyel tönkretenné a projektet

- hangsúlyozta Soós Zoltán és Dózsa Csaba is.

Csak önkéntes alapon működhet

Orbán nyilatkozata után a szakmai közvéleményben terjedni kezdett, hogy a kormány esetleg a praxisközösségek kötelezővé tételére készül, valamilyen módon rákényszerítve az orvosokat az integrációra. A Magyar Orvosi Kamara ekkor felmérést készített háziorvos-tagsága körében, amiből kiderült, a válaszadó mintegy kétezer orvos többsége nem szeretne praxisközösségbe tömörülni más orvosokkal. Kolhozosítás, téeszesítés - ezeket a fogalmakat társítják a praxisközösség ötletéhez, mondta Soós, aki szerint a kormánynak az erőltetés helyett komoly munkát kellene beleraknia az új modell elfogadtatásába.

Az elkövetkező egy évben ki kell alakítani olyan finanszírozást, olyan keretrendszert, ami elfogadhatóvá, sőt, vonzóvá teszi a háziorvosok számára a praxisközösségekhez való csatlakozást - magyarázta a háziorvos-érdekképviselő. Ebben nagy szerepe lehet azoknak a már most működő praxisközösségeknek, amiket a kormány eddig kiírt pályázatai hívtak életre.

Az ezekkel kapcsolatos tapasztalatok a leggyakrabban pozitívak, használhatók a modell népszerűsítésére - mondta Soós. Ő maga is egy ilyen, hét orvosból álló nyíregyházi praxisközösség vezetője, és bár a pályázat már csak idén októberig biztosította a működésüket, több mint hetven másik praxisközösséghez hasonlóan már kaptak felkérést a jövő tavaszi folytatásra.

Dózsa Csaba szerint a praxisközösségek bevezetésénél a fokozatosság volna az egyetlen járható út. A kormányzatnak nem kellene mást csinálnia, mint jogszabályban rögzíteni azokat a normatív követelményeket, amiknek minden praxisközösségnek meg kell felelnie, majd 3-5 éves pályázati ciklusokban, jelentős többlet-finanszírozással lehetőséget adni a megalakításukra azoknak, akik önként vállalni tudják ezeket a feltételeket.

Dózsa szerint, aki jelenleg is egy uniós finanszírozásban megvalósult praxisközösség projektmenedzsere, legalább három dologra minden praxisközösségnek szüksége lenne:

  • közös informatikai felületre, ami lehetővé tenné a tagok rendelési idejének, munkabeosztásának, és a praxisközösséghez tartozó szolgáltatások működésének nyomon követését,
  • módszertani támogatásra folyamatos tréningekkel és lehetőségekkel a jó gyakorlatok megosztására,
  • és több szakdolgozói támogatásra, hogy az alapellátás már említett prevenciós szerepe is erősödjön.

Hasonló javaslatokat tett le a kormány asztalára körülbelül egy hónappal egy szakértői munkacsoport is, aminek Soós Zoltán is a tagja volt. A szakma azonban legfeljebb csak remélni tudja, hogy a keretrendszer kidolgozásánál a lényegi kérdésekben erre a javaslatcsomagra hagyatkoznak majd.