2021 katasztrofálisabb év lesz az ENSZ vezetői szerint

2020 december 4., péntek 19:47

Az ENSZ Élelmezési Világalapjának (WFP) vezetője szerint súlyos katasztrófákra kell készülni 2021-ben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a gazdag országok az oltásért tolongásban nem tiporhatják el a szegényeket. Az ENSZ-közgyűlés a koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülést pénteken.

Az új típusú koronavírussal világszerte eddig 65 millió ember fertőződött meg igazoltan, a vírus okozta betegségnek több mint 1,5 millió halottja van.

„2021 katasztrofális év lesz a mostani állapotokhoz képest”

– mondta David Beasley, a WFP főigazgatója, hozzátéve, hogy az éhezés több tucatnyi országban „már az ajtón kopogtat”. Beasley szerint 2021-ben feltehetően az ENSZ megalapítása óta eltelt 75 év legrosszabb humanitárius válsága következik.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója 4,3 milliárd dollár azonnali befizetését sürgette a vakcinamegosztó programba. „Egyszerűen nem fogadhatjuk el, hogy a szegényeket a gazdagok eltapossák a védőoltásért való tülekedésben” – mondta a főigazgató. „Az oltás nem szünteti meg a világjárványt kiváltó sebezhetőségeket. Nincs védőoltás a szegénység, az éhség ellen. Nincs védőoltás az egyenlőtlenségek és az éghajlatváltozás ellen” – figyelmeztetett Tedrosz. „Amikor a világjárvány véget ér, meg súlyosabb kihívással fogjuk szemben találni magunkat, mint a kezdete előtt.”

A WHO főigazgatója ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a védőoltásokkal kapcsolatos kedvező fejlemények miatt terjed az a nézet, hogy már vége a járványnak. Tedrosz szerint a világjárvány még sokáig eltart, és az állampolgárok és a kormányok döntései határozzák meg rövid távon annak alakulását.

Emlékeztetett, hogy jelenleg számos országban erőteljesen terjed a vírus, ami hatalmas nyomást gyakorol a kórházakra, az intenzív osztályokra és az egészségügyi dolgozókra. (MTI)