Az iskolák harmadában kellett intézkedni a tömeges tesztelés után

oktatás
2020 december 07., 06:12

9198 iskolában zajlott tömeges koronavírus-tesztelés, ezek harmadában kellett intézkedni, mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Népszavának. Megismételte, hogy nagyobb részvételi hajlandóságra számítottak a tanárok részéről. A két héttel ezelőtti első körben több mint kétezer fertőzöttet találtak az általános iskolákban.

A tesztelés első napján volt olyan iskolaigazgató, aki nekünk is arra panaszkodott, hogy a tanárokon kívül a többi dolgozót nem tesztelik, pedig a járványhelyzet miatt ők is többet találkoznak a gyerekekkel. Maruzsa azt mondta, számukra is nyitott volt a lehetőség.

„A célzott, tömeges tesztelés nem terjedt ki a tanárok és a diákok családtagjaira, a szomszédokra, a barátokra sem, aki kötekedni akar, mindig tud egy szélesebb kört mondani. A bemondás felső határa a napi tízmillió teszt – legalábbis az országhatáron belül. Az irrealitást azonban hagyjuk magunk mögött.”

photo_camera Maruzsa Zoltán Fotó: MTI Fotószerkesztõség/-/MTI/MTVA

Maruzsa szerint „amikor augusztusban felmerült a mindenkire kiterjedő, kötelező hőmérőzés”, még nem volt indokolt a tömeges tesztelés, „amikor azonban ráfordultunk az őszre, akkor indokolttá vált”. A hőmérőzés október elején kezdődött az iskolákban, amit Jakab Ferenc, a kormány által létrehozott koronavírus-kutatócsoport vezetője már akkor értelmetlen, szakmailag irreleváns döntésnek nevezett.

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a fertőzés miatt kieső tanárokat sok helyen az osztályok összevonásával pótolják, Maruzsa azt mondta, nem ez az általános gyakorlat.

Bár korábban rendszeres, heti tesztelésről volt szó, a Miniszterelnökség szombati közleménye alapján még elemzik a pedagógustesztelés eredményeit, és ezután döntenek arról, lesz-e újabb kör. Hétfőtől a területi közigazgatásban dolgozókat tesztelik.