Megszűnik az Ikea nyomtatott katalógusa

„A fogyasztói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltozásával” indokolta Konrad Grüss, az Inter Ikea Systems B.V. ügyvezető igazgatója a döntést, miszerint a multinacionális bútorgyártó megszünteti nyomtatott katalógusát. A katalógust 70 éven át rendszeresen kiadták, az elsőt még Ingvar Kamprad, az Ikea svéd alapítója állította össze 1951-ben. A 68 oldalas füzetet 285 ezer példányban nyomtatták.

A katalógus 2016-ban élte fénykorát, akkor 200 millió példányban terjesztették, összesen 69 verzióban, 32 nyelven és több mint 50 piacon. Később viszont az áruházlánc fokozatosan csökkentette a példányszámokat.

A napi.hu-nak Szauter Zsolt, a magyar Ikea marketingvezetője azt mondta, hogy míg 2017-ben a cseh-magyar-szlovák régióban 3,8 millió katalógust adtak ki, 2020 augusztusában már csak 350 ezret. „Az emberek többsége ma már az interneten és a közösségi média felületeken keres lakberendezési inspirációt digitális csatornák és influencerek segítségével. Emiatt már néhány évvel ezelőtt megkezdtük a nyomtatott katalógus-példányszámok csökkentését”.

A napi.hu szerint a katalógus megszüntetése az Ikea digitalizációs kampányának része.