42 újságírót öltek meg 2020-ban

GYÁSZ
2020 december 10., 05:55

42 újságírót és médiában dolgozó embert öltek meg idén, miközben a munkáját végezte, írja a Guardian a Nemzetközi Újságíró Szövetség adataira hivatkozva. A jelentés szerint további 235 újságírót tartanak börtönben, szintén a munkája miatt. Mindezt december 10-én, az emberi jogok világnapján tették közzé.

A listát Mexikó vezeti, az elmúlt öt évben már negyedszerre itt ölték meg a legtöbb újságírót, idén tizenhármat. Pakisztánban öt újságírót öltek meg, Afganisztánban, Indiában, Irakban és Nigériában pedig mindenhol hármat.

Közel ugyanannyi újságíró volt idén gyilkosság áldozata, mint harminc évvel ezelőtt, amikor elkezdték összesíteni a halálozások számát. Az elmúlt harminc évben összesen 2658 újságírót öltek meg.

„Ezek nem csak számok. Ők barátok és kollégák voltak, akik az életüket szentelték a munkájuknak. Nemcsak emlékezni szeretnénk rájuk, de azt is el akarjuk érni az egyes kormányoknál és hatóságoknál, hogy bíróság elé állítsák gyilkosaikat”

– mondta Anthony Bellanger, a Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára.

(Guardian)