Már nehezebbek az ember alkotta tárgyak, mint a bolygó összes élőlénye

környezet
2020 december 10., 08:45

Kutatók szerint az emberek által előállított tárgyak össztömege az év végére lenyomja a világ összes élőlényének össztömegét. Mármint hogy a műanyagpalackok, téglák, a sok aszfalt és beton, amiből építkezünk és minden olyan dolog, amit az ember állít elő a két kezével és gépek segítségével, annak súlya a bolygó eddigi történetében először lett több, mint a Földön élő állatok és növények súlya.

A becslések szerint az ember alkotta tárgyak össztömege körülbelül ezer milliárd tonna. A legkönnyebb talán úgy elképzelni ezt a dolgot, hogy a világon élő minden egyes ember számára minden héten a testsúlyának megfelelő mennyiségű tárgyat gyártunk. A világ népessége pedig jelenleg több mint 7 830 000 000.

Az ember alkotta dolgok tömeges gyártását és annak hatásait az izraeli Wizmann Tudományos Intézet kutatói vizsgálták. Egyik kutatójuk, Ron Milo úgy fogalmazott, szerinte ez most „mindannyiunk számára okot ad arra, hogy elgondolkodjunk azon, mennyi szerepünk van ebben, hogy miként alakítjuk a fogyasztást, és hogyan teremthetnénk egyensúlyt az élővilág és az emberiség között”.

A kutatók szerint ha ez az irány folytatódik, az ember alkotta tárgyak tömege 2040-re akár meg is triplázódhat.

(BBC)