Vádat emeltek Szegedi Csanád ellen költségvetési csalás miatt

POLITIKA
2020 december 10., 10:49

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot egy volt európai parlamenti képviselő és hét társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás – a 2009 és 2014 között – az Európai Parlament volt képviselője ellen.

Szegedi Csanádot 2018 tavaszán hallgatták ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt. A gyanú szerint számos esetben - a repülőút költsége helyett - a gépjárművel történő utazás lényegesen magasabb költségét számolta el, valótlan tartalmú okiratok felhasználásával. A látogatócsoportok fogadásával kapcsolatban öt esetben lényegesen magasabb költséget fizetett ki az EU a közreműködése miatt. Emellett több ember esetében, valótlan okiratok felhasználásával, fiktív módon parlamenti asszisztenseket alkalmazott, illetve el nem készült kiadványok költségeit igényelte valótlan okiratok felhasználásával.

Szegedi Csanád a Jobbik tüntetésén 2012-ben
photo_camera Szegedi Csanád a Jobbik tüntetésén 2012-ben Fotó: FERENC ISZA/AFP


Egyébként Szegedi Csanád az, aki antiszemita politikusként indult a Jobbikban, amíg egyszercsak rá nem jött, hogy ő maga is zsidó származású. Ezért 2012-ben kilépett a pártból.

A vádirat szerint a volt képviselő 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása során utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével, parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével, a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén, a támogatási összegek jelentős részének eltulajdonítása érdekében járt el.

A volt képviselő részben önállóan, részben az akkreditált parlamenti asszisztenseivel – és az érintett gazdasági társaságok ügyvezetőinek segítségével –

átverte az Európai Parlament illetékes szerveit, amivel több mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlament költségvetésének.A volt képviselő tagadja a bűncselekmények elkövetését, míg egyik társa részben beismerő vallomást tett.

A vádlottak által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a volt képviselő esetében a bűncselekmények halmazata folytán a büntetés kiszabásakor irányadó középmérték tíz év. (Ügyészség)