Eltörölték a fejkendőtilalmat az osztrák iskolákban

külföld
2020 december 12., 08:29

Az osztrák alkotmánybíróság pénteken alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy betiltották az iskolákban a fejkendő viselését. Ezzel egyben érvénytelenítették is a rendelkezést, amit még az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója fogadott el 2019-ben.

photo_camera Fotó: Wolfram Kastl/dpa Picture-Alliance via AFP

Az alkotmánybíróság a döntést azzal indokolta, hogy a tilalom csak egy bizonyos vallást, az iszlámot érinti, ami ellentmond az állam világnézeti és vallási semlegességének. Ez pedig sérti az egyenlő bánásmód elvét. A testület szerint a szabályozás kirekeszti a muszlim származást és tradíciót, és megnehezíti a muszlim lányok hozzáférését az oktatáshoz, illetve a társadalmi kirekesztésükhöz vezet. Ugyanakkor elutasították azt a kormányzati érvet, miszerint a muszlim lányok csak társadalmi nyomásra hordják a fejkendőt.

Az ítélet arra kötelezi a törvényhozókat, hogy a semlegességi követelmények figyelembevételével találjanak eszközöket a konfliktusok csökkentésére és biztosítsák a szükséges erőforrásokat a vallási alapú zaklatás megszüntetésére.

Heinz Faßmann, az Osztrák Néppárt oktatási minisztere azt mondta, sajnálja, hogy ilyen döntést hozott az alkotmánybíróság, de tudomásul veszik. Ugyanakkor szerinte így a lányoknak nem lesz meg a lehetőségük, hogy kényszerektől mentesen tanulhassanak. Az oktatási minisztériumnak egyben két héten belül meg kell fizetnie a 3640 eurós perköltséget azoknak a családoknak, akik benyújtották a keresetet a törvény ellen. (ORF)