Niedermüllerre változtatta nevét a cég, ami ellen Niedermüller vizsgálatot indított

2020 december 12., szombat 13:56
Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere Fotó: botost/444.hu

Fideszes mércével mérve kifejezetten kreatív megoldással igyekszik tisztára mosni magát az Erzsébetváros önkormányzatával még 2019 augusztusában szerződött vállalat, a Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő és Jogkezelő Kft.

A cég tavaly 43 millió forintért vállalta, hogy két éven keresztül üzemelteti az ún-. Erzsébetváros kártya rendszerét, de miután az új kerületvezetés belső vizsgálatot indított a szerződés ügyben, szabálytalanságokra derült fény, az önkormányzat ezért idén februárban ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt, feljelentést tett.

Niedermüller Péter polgármester pártja, a Demokratikus Koalíció közleményt adott ki szombaton, amiben azt írják, hogy a cég két hónap alatt sem tudta megmondani, milyen munkát is végeztek ezért a 43 millió forintért, majd miután a lebuktak,

„gyorsan átnevezték a cégét Niedermüller.hu Kft.-r, és lefoglalta a niedermullerkft.hu webcímet is”.

A szeptemberben átvezetett változtatás nyomai már látszanak a cégnyilvántartásokban is.

A párt megismételte, hogy a polgármester feljelentést tett a cég vezetője ellen, és már rendőrségi nyomozás zajlik az ügyben jelentős kárt okozó csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt. (Telex)