Először törte át a 20 ezer dolláros szintet a bitcoin árfolyama

gazdaság
2020 december 16., 16:50

A bitcoin történelmi csúcsra erősödött, először törte át a 20 ezer dolláros szintet. A kriptodeviza 15 óra körül 20 440 dolláron állt, este hat óra körül átlépte a 20 800 dollárt is.

A legnagyobb forgalmú kriptopénz árfolyama egy év alatt több mint 210 százalékkal nőtt, amit a szakértők részben a digitális deviza antiinflációs hatásával meg a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal indokolnak. Jelenleg csaknem 316 milliárd dollár a bitcoin összkapitalizációja, tehát ennyit ér együtt az összes bitcoin.

A korábbi csúcs 19 665,39 dollár volt, 2017 decemberében, de azután nagyon gyorsan összeomlott az árfolyam, és egy éven belül 3000 dollár közelébe süllyedt. Idén március óta folyamatosan és gyorsan erősödött a digitális pénz, december elsején újra elérte, sőt meghaladta a történelmi csúcsot 19 920 dollárral, de nem tudott megkapaszkodni a rekordszinten. Azóta 19 000 dollár közelében mozgott az árfolyam, és végül ma sikerült áttörnie a történelmi és pszichológiai jelentőségű 20 000 dolláros szintet.

A bitcoin nyílt forráskódú, digitális fizetőeszköz, amiből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió darab (viszont tetszőlegesen apró részekre bontható, akár milliomod bitcoint is lehet vásárolni). A bitcoin nem áll egyetlen jegybank/állam ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál. Azok kedvéért, akik nem értik, micsoda a bitcoin, újból felidézzük ezt a magyarázóvideót:

link Forrás

(via MTI)